Oldalak

2010. április 24., szombat

Új ágyhelyzet


Mióta Szilárd ki tud mászni a kiságyából, felmerült az a probléma, hogy nem tudtuk kiszerelni a kivehető rácsokat. Ezt a problémát nem ragoznám túl. Annyi a lényeg, hogy visszamentem a boltba és ott azonnal megoldották a gondunkat.

Most, hogy kivettük a rácsokat kedve szerint közlekedhet be és ki az ágyából. Nagyon kellemes arra ébredni reggel (6 és 7 között), hogy egy kis tündérke mászik be közénk az ágyba a nyudot átaludt éjszaka után és puszival, simogatással ébreszt. Mindeközben szólongat bennünket "Ébresztő. Reggel lett." és ha kinyitjuk végre a szemünket "Szia Apa, Szia Anya" üdvözöl minket nagy kacagással tarkítva.
Délután egyedül mászik be az ágyába, lefekszik megkér hogy takarjam be és szó nélkül elalszik. Amikor felébred egyedül nyitja az ajtót és kijön a szobájából.
Este a szokásos jó éjt puszik után szintén egyedül megy aludni.

Sosem jött ki alvás időben, szerintem ez a szigorú szoktatásnak köszönhető, amit még pár hónaposan kezdtünk el. Sok ismerősünk és családtagunk csodálkozott ezelőtt is, milyen egyszerű lefektetni, elaltatni. Most meg pláne, hogy önállóan dönthet, mikor akar kimászni.

2010. április 23., péntek

Spenótos cipó almával


Úgy kezdődött, hogy megláttam a zöldségesnél a friss spenótot és amikor odaértem a polcához megéreztem az illatát ahogy hívogat. Gondolkodás nélkül vettem egy csokorral. Aztán persze jött a fejtörés, mit is csináljak belőle. Ugyanis húgom kívánsága mára borsófőzelék volt, amit meg is ígértem Neki. Szóval az már kötelező volt. Apu oldalast kért, még örültem is, mert az jól megy a borsóhoz szerintem.
Feltétlenül valami olyat szerettem volna készíteni a spenótból, ami köznépszerűségnek örvend majd. Hirtelen eszembe jutott Flat-Cat Ricottás sóskás lepénye (célzott is egy spenótos receptre). Már csak az volt a gondom, hogy nem kaptam ricottát. Aztán eszembe jutott, hogy van itthon egy kevés házi túró. Nagyon finom, omlós és puha süteményt kaptam az átalakítás után.

6 db lesz belőle

25 dkg túró
2 egész tojás ( a túró miatt száraznak tűnt a tészta)
25 dkg liszt
10 dkg spenót
1 csomag porélesztő (7 g)
4 dkg cukor
+1 tojás a kenéshez

A spenótot apróra vágtam. Lusta szakács módjára mindent a kenyérsütőgépbe tettem és beindítottam egy dagasztó-kelesztő programot (nálam ez 1,5 óra). A kész tésztát lisztes kézzel 6 részre osztottam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. A tetejüket megkentem a (+1) felhabosított tojással és a cipók felének tetejére vékony almaszeleteket nyomtam. 220 fokon 15-20 perc alatt aranyszínűre sültek.

2010. április 22., csütörtök

Almaszirom



Nagyon egyszerű, általam egészségesnek vélt finomság. Aprónép és a férjem is imádják ropogtatni, de a bolti méregdrága és ki tudja mi van benne? Nem is értem miért nem csináltam még itthon.
Most viszont ajándékba kaptunk 4-5 kg almát és gondoltam kipróbálok néhány új almás receptet.
Az almacsipszet így kell csinálni:

Megmosom és megtörölöm az almákat. Levágom a két végén a csumát és a termőmaradványt. Megpucolom és kimagozom. Én uborkaszelőn vágtam vékonyra, de késsel is fel lehet szeletelni. A lényeg, hogy minél vékonyabb darabokat kapjunk. Sütőpapírral bélelt tepsire fektetem az almaszeleteket és 100°C fokon (villanysütőben, légkeverés nélkül) 60 percig szárítom.

Lehet citromos cukros ízesítésűt is készíteni. Én a natúr változatot szeretem a legjobban, és az gyerekbarát is, de leírom a cukros változatot is.
Ekkor megkenem a szeleteket citromlével 200 g porcukrot feloldok 0,5 l vízben és a citromos almaszeleteket egész éjszakára a cukros szirupba áztatom. Másnap lecsöpögtetem és megsütöm.

A kész csipszet mártogatni is lehet, ízlés szerint például csokiba vagy joghurtba.

Flat-Catnek ajánlva


Még sohasem írtam blogot, sem naplót, de azt vettem észre, hogy az általam olvasott blogokba egyre több és terjedelmesebb hozzászólást írok. Így jött az ötlet: Miért ne írnék saját blogot?

Arra gondoltam ez lehetne egy olyan igazi vegyes iromány, ahol akár szinte összefüggéstelenül minden engem érintő és érdeklő témáról írnék.

Mivel is kezdjem? Mondjuk a tegnapi nap jó lesz.
Van hogy hetekig nem sportolok, aztán egyetlen napon megpróbálom bepótolni. Mondanom sem kell öreg hiba. Tegnap is pont ilyen bepótolós napom volt így elmentem az egyik barátnőmmel fallabdázni. Ne is mondjam, hogy már 20 perc után elfáradtam, de végigjátszottuk az egész órát (ha már kifizettük). Utána a szép időre tekintettel, (cirka 20-22 fok) még bicikliztem is egy nagyot. Ma meg fáj mindenem, alig tudok mozogni, a házimunkát meg nem szeretem holmi izomlázak miatt halogatni. Szóval most jajgatok. :)

Tegnap megoldódott egy gondom is, vagyis Én oldottam meg. A kisfiam Szilárd (majden 2 éves) megtanult kimászni a babaágyból. Ki szerettem volna szerelni a kivehetőnek mondott rácsokat, de nem ment akárhogy próbáltuk. Így elvittem az ágy oldalát (tudom viccesen hangzik) a bútorboltba, ahol vettük. Nagyon segítőkészek voltak, nehezen, de sikerült kivenni a rácsokat. Kiderült, hogy a mi ágyunkba 0,5 cm-rel hosszabbak a kivehető rácsok, ezért nem működött könnyen. Rögtön adtak két új szabvány méretűt, így mostmár könnyen ki tudom venni őket.

Gofri

Reggel rámjött a gofri utáni vágy, úgyhogy gyorsan sütöttem egy nagy adagot. Van egy tuti receptem, 2 hét alatt kísérleteztem ki. Minden nap gofrit ettünk, amíg meg nem lett a legjobb recept. Nálam ez így néz ki:

50 dkg liszt
20 dkg margarin vagy vaj
15 dkg cukor
3 egész tojás
0,5 l tej
1 csomag sütőpor
2 csomag vaníliás cukor
1csipet só
1 csipet szerecsendió és fahéj vagy mézes fűszerkeverék

A tojásokat a cukrot és a vaníliás cukrot habosra keverem. A margarint felmelegítem majd hozzákeverem a cukros taojáshoz. A lisztet külön tálban összekeverem a sóval, sütőporral,fahéjjal és szerecsendióval majd hozzákeverem a tojásos masszához. Végül fokozatosan hozzáöntöm a tejet. Még jobb lesz a tészta, ha 2-3 órát a hűtőben pihentetjük, de ez nem feltétlenül szükséges.

Tejszínes - gombás spagetti

Lilafüge után szabadon, ugyanis tegnap az ő bogján akadtam rá a receptre, de én kicsit átalakítottam. Sajnos nem kaptam portobello gombát így maradt a csiperke, mert az mindig van itthon illetve én a vörös vagy lila hagymát jobban szeretem, mint a pórét.



4 főre:
1 csomag spagetti tészta
50 dkg gomba
két kisebb gerezd fokhagyma
egy kisebb hagyma fele
2 evőkanál olaj
2 dl tejszín
só, bors
1 teáskanál őrölt rozmaring
füstöltsajt ízlés szerint

Felteszem főni tésztát. Közben az olajon megpirítom a hagymát, hozzáadom a fokhagymát, megpirítom a gombát (megmosva, felszeletelve). Sózom, borsozom megszórom rozmaringgal. Végül ráöntöm a tejszínt és addig főzöm, amíg kicsit besűrűsödik. A tésztát leszűröm és összekeverem a kész szósszal.