Oldalak

2014. január 14., kedd

Dhal vagyis indiai vöröslencse főzelék



Először a krisnás szakácskönyvemben találkoztam a vöröslencsével. Később felfedeztem egy árust a piacon, aki minden féle aszalt gyümölcsöt és száraz hüvelyeseket árul. Vettem egy adagot, és elkezdtem recepteket keresni. Először Steiner Kristóf dhalját készítettem el itthon. Később kikísérleteztem a kedvencünket.
Nálunk szinte mindig van itthon vöröslencse. Sőt, mióta kipróbáltam, azóta a hazánkban elterjedt változatot sokkal ritkábban esszük. Hogy miért? Mert nem kell beáztatni és nagyon gyorsan megfő. Ráadásul nekem az íze is jobban tetszik. Olyan rokonom, ismerősöm is finomnak találta, aki amúgy nem szereti a lencsét.
Forrón és hidegen is nagyon ízletes.
Én nem szoktam túl fűszeresen készíteni. Aki szereti a nagyon fűszeres ételeket az nyugodtan megduplázhatja a fűszermennyiséget. Csípős paprikát is lehet bele tenni, én a gyerekek miatt nem szoktam.


Hozzávalók 4 főre

50 dkg vöröslencse
1 fej vöröshagyma (kb. 10 dkg)
2 evőkanál olaj
4 gerezd fokhagyma
1 cm friss gyömbér vagy 1 teáskanál őrölt
2 teáskanál só
1 mokkáskanál bors
fél teáskanál római kömény
1 evőkanál kurkuma
1 evőkanál curry
1,5 l víz
1 babérlevél

A vöröshagymát megpucolom, apró kockára vágom. Egy 2 literes edényben felhevítem az olajat, közben megpucolom a fokhagymagerezdeket is, és késpenge lapjával meglapítom. A forró olajon megpirítom a hagymákat. Egy kiskanállal meghámozom a gyömbért és azt is az olajba dobom. Rászórom az összes fűszert a babérlevél kivételével. Kevergetve pirítom 1-2 percig.
Beleöntöm a vöröslencsét, összekeverem az olajos, fűszeres hagymával. Felöntöm 1,5 liter vízzel. Beledobom a babérlevelet. Felforralom, majd takarékra állítom a lángot és fedőt teszek az edényre.
25-30 perc alatt készül el. Néha érdemes megnézni, megkeverni. Ha túlságosan elfőtte a vizet, akkor öntök még hozzá, ha túl sok a víz, akkor fedő nélkül főzöm tovább.
Tálaláskor friss petrezselyem zöldjét és kenyeret kínálok hozzá.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése