Oldalak

2013. március 8., péntek

Levendulás melaszos kuglóf és a cukormentesség vége


Nem ezzel a süteménnyel ünnepeltük a cukormentes kihívés végét, egy héttel ezelőtt. Inkább elmentem a rétesboltba és minden ízből kértem kettőt. Mindezt február 28-án, mert következő nap a fővárosba mentünk a konyhakiállításra.

Az egy hónap alatt rájöttem, hogy a cukorfogyasztás nem létkérdés. Sokszor eszembe sem jutott édességet enni, máskor megfeledkeztem magamról és bekaptam egy falatot.
Arra az elgondolásra jutottam, hogy ezentúl is oda fogok figyelni arra, hogy mennyi cukrot eszünk.
Eddig is törekedtem arra, hogy a gyerekek ne vigyék túlzásba, de magunkra nem figyeltem oda.
Nem fogok azon görcsölni, hogy jaj nehogy együnk egy kis cukrot, de azért nem kell minden étkezés után bekapni egy falat csokit.

Két-három évvel ezelőtt fokozatosan elkezdtem használni a kristálycukor mellett nádcukrot is. Utána pedig felfedeztem és kipróbáltam rengeteg cukorfélét. Most legalább három féle cukor van itthon, mellette mézet és néha juharszirupot is használok. Almával és banánnal meglepően jól lehet édesíteni, és nem csak süteményeket.
Itthon általában egyszerűen almát szoktunk nassolni. Az almaszeletelő szinte sosem kerül a helyére, mert vagy használatban van vagy a szárítón.
Gumicukor helyett aszalt gyümölcsöket szoktam vásárolni.

Ha a felajánlott díjak közül egyiket sem kapjuk meg, mi akkor is nyertünk. Ez a hónap egy önismereti lecke volt. Tehát a mottóm: kevesebb édesség, több gyümölcs. Abból baj nem lehet.



A recept pedig egy koránt sem cukormentes kuglóf. Semmi gyümölcs, semmi trükközés. Néha megengedhetjütk magunknak. :)
A melasznak van egy érdekes karamellás, kesernyés utóíze. Tele van tápanyagokkal. Én nagyon szeretem az ízét. A tésztát sötétre színezte, mintha kakaó is lenne benne. Szerintem nagyon jó a levendulával.
A viszonylag kevés vaj ellenére szaftos és puha.
A porcukor pedig azért maradt le, mert nem szeretjük. Különben pedig olyan szép fényes, hogy kár lett volna cukorral leplezni. :)
A receptben két cica tökéletes kuglófját vettem alapul.

10 dkg vaj
18 dkg barna melaszos nádcukor
7 dkg kristáycukor
4 tojás szétválasztva
25 dkg simaliszt
1 csomag sütőpor
2 dl tej
1 ek szárított levendulavirág

A sütőt előmelegítem 180 fokra. Kivajazok egy kuglófformát.
A vajat habosra keverem a cukrokkal. Hozzákeverem a tojások sárgáját. A tejjel felváltva, apránként belevegyítem - az előzőleg sütőporral elkevert - lisztet. Végül hozzákeverem a levendulavirágokat.
30-40 perc alatt készre sütöm.
Rácsra borítva kihűtöm.