Oldalak

2013. július 17., szerda

Tésztakészítés plusz egy recept



Imádjuk a tésztát. gyakran előfordul, hogy a férjem, a pörkölt vagy sült helyett, inkább azt kéri főzzek tésztát. Ráadásul a gyerekek is mindig kitörő örömmel eszik a tésztaételeket.
Már régóta vágyakozva nézegettem a blogokon az otthon készített tésztákat. Közben kérdezgettem, kerestem, számolgattam, hogyan lehetne beszerezni egy jó minőségű tésztagépet.

A múlt héten anyukámmal beszélgetve valahogy szóba került ez a vágyam. Mire édesanyám elmondta, hogy neki van tésztagépe a padláson. Rögtön fel is mentünk érte. A lélegzetem is elakadt egy pillanatra, amikor megláttam, hogy nem is akármilyen, hanem egy Atlas, 3 plusz fejjel.
Ráadásul azt mondta anyukám, hogy hozzam el nyugodtan, mert ős mostanában úgysem csinál tésztát.
Mondhatom csak úgy repültem. :)

Másnap ebédre természetesen tésztát készítettem, az Atlasz géppel. :) Szélesmetéltet.
Nagyon hasznosnak találtam Wise Lady leírását a házi tészta készítéséről.



Szélesmetélt házilag

20 dkg liszt (BL 80)
2 közepes méretű tojás

A lisztet elkeverem a tojásokkal, amíg morzsás állagú lesz. Utána elkezdem gyúrni. Ha nem akar összeállni, megnedvesítem a kezemet és úgy gyúrom tovább. Addig kell gyömöszölni, amíg szép sima felszínű lesz a tészta. (Én itt kicsit csaltam, és mikor összeállt gombóccá, betettem a dagasztógépbe.)
Nem szabad hozzá sok vizet adni, mert a túl lágy tésztát nem lehet tésztagéppel nyújtani, vágni.
A kemény sima gombóccá formázott tésztát folpackba csomagolom és legalább 15 percet  pihentetem.
Pihenés után három részre vágom. Mindhármat egyenként kinyújtom.
Először 1-es vagy 2-es fokozaton nyújtom, majd háromba hajtom, 90 fokkal elfordítom és megint kinyújtom. Ezt háromszor ismétlem, után magasabb fokozaton nyújtom, amíg elég vékony nem lesz.
Én a szélesmetéltet az én gépemen 6-oson nyújtottam.
Utána szétvégom a lapokat, olyan hosszúra, amilyen hosszú metéltet szeretnék, majd a metéltvágón áttekerve kész a szélesmetélt.
Én azonnal megfőztem, tehát kicsit megliszteztem minden adagot és egy tálba szedtem.
Meg is lehet szárítani, jól szellőző helyen, abroszon vagy konyharuhán (netán lepedőn) pár óra alatt megszárad.



Tejszínes, tonhalas tészta (2-3 főre)

szélesmetélt (házi, a fenti recept alapján kb. 25 dkg)
2 l víz
1 ek só

2,5 dl tejszín
késhegynyi bors és szerecsendió

1 nagy doboz tonhalkonzerv 130 g töltőtömegű

A tésztát sós forró vízben kifőzöm, leszűröm.
A tésztafőző edénybe beleöntöm a tejszínt, hozzáadom a szerecsendiót, borsot, megsózom.
Visszaöntöm bele a tésztát és alaposan összekeverem.
Végül leszűröm a tonhalat, villával szétnyomkodom, és a tejszínes tésztához forgatom.
A tészta felszívja a tejszín nagy részét és isteni krémes állagú lesz.
Petrezselyemmel tálalom.

2013. július 12., péntek

Almás-fahéjas palacsintatorta


Kaptunk a szomszédasszonyomtól apró, savanykás nyári almát.
Mondtam is a férjemnek, hogy ha segít megpucolni, akkor délután készítek belőle egy almás süteményt.
Aztán vacsoraidő közeledtével kérdezgetett a férjem, hogy mi lesz a vacsora. Mondtam neki, hogy kenyér meg, amit rá ken, mint általában. Húzta a száját. Kérdeztem, készítsek-e valamit? Neem, nem kell. Mondta ő.
Erre eszembe jutott az almás palacsinta. Na erre felderült a férjem kedve és máris szaladt a konyhába almát pucolni.
Kicsit lassan haladt a munka, mert a gyerekek először minden megpucolt almát felfaltak. Szerencsére elég sokat kaptunk ajándékba, így maradt azért a palacsintába is.

Én először anyósomtól láttam, hogy a palacsintatésztába reszelt almát kevert. Mivel nagyon ízlett, így megjegyeztem a dolgot, és néha én is készítek ilyet.
A tésztát én készítettem. Gondoltam hátha annyira jó lesz, hogy érdemes feljegyezni. Bejött a számításom.
A férjem ugyanis annyira belelendült a palacsinta sütésbe, hogy hirtelen ötlettől vezérelve elkészítette ezt a tortát.
Én egészen addig nem gyanakodtam, amíg el nem kezdte keresni a fahéjat. :)




Ez egy hatalmas adag. Először jól laktak a gyerekek, és mi is ettünk belőle. A torta a maradék tésztából készült. Szerintem 3-4 torta simán kijön ennyi tésztából.

Szerintem a tésztába is lehet tenni egy kevés fahéjat, mert ez a fűszer szépen felerősíti az alma ízét a palacsintákban.

4 tojás
1 csipet só
10 dkg cukor
58,5 dkg liszt
1 l tej
1 evőkanál olaj
55 dkg alma (tisztítva mérve)
fahéjas cukor

Az almát hámozás, magozás után finomra reszelem, és pár csepp citromlével összekeverem, hogy ne barnuljon meg.
Összeállítom a palacsinta tésztát.
A tojásokat elkeverem a cukorral, hozzáadok pár kanál lisztet és simára keverem. Kevés tejet öntök hozzá, elkeverem, majd megint liszt következik. Addig folytatom a liszt és tej adagolását felváltva, amíg kissé híg palacsintatésztát kapok. Hozzákeverem az olajat, végül pedig a reszelt almát.
Felhevítek egy serpenyőt, 2-3 evőkanál tésztát teszek bele és kissé ellapítom, mert nem terül magától annyira szépen. Csak az egyik oldalát sütöm át. Sült oldalával lefelé tányérra teszem, megszórom fahéjas cukorral. A következőt viszont a sült felével felfelé helyezem a toronyra! A többi palacsintával ugyan így járok el.
A férjem díszítésként diót tett a rá és meglocsolta orgonasziruppal.