Oldalak

2013. január 15., kedd

Mandulás keksz


Ehhez a kekszhez anyukám adta az ötletet.
Adventkor a szüleim elutaztak a barátaikkal Bécsbe, néhány napra. A rengeteg fotó és élmény és ötlet között szerepelt ez a sütemény is. Ilyet ettek kint. Édesanyám elmondása szerint, rögtön én jutottam eszébe, amikor megkóstolta. Megkért, hogy próbáljak meg készíteni valami hasonlót.
Annyit tudtam, hogy mandulakivonat volt a tésztában és szeletelt mandulával volt megszórva. Én ilyennek képzeltem el.
Enyhén mandulás íz és finoman roppanó omlós állag.

3 nagy tepsihez

30 dkg liszt
20 dkg puha vaj
10 dkg cukor
1 csipet sütőpor
1 tojás
1 bő teáskanál mandulakivonat (vagy aroma)
szeletelt mandula

Elkeverem a cukrot a vajjal, tojással és mandula kivonattal. A lisztet pedig a sütőporral. Majd az egészet összekeverem. Folpackba tekerem és kb. 4 cm átmérőjű hengerré gurgatom. Hűtőbe teszem, amíg a vaj megszilárdul. Nagyjából egy órára.
180 fokra hevítem a sütőt. A tésztából 3 mm-es szeleteket vágok. Minden kekszre szeletelt mandulát szórok. 10-15 percig sütöm. Rácson hagyom kihűlni.
Jól záródó fém vagy műanyag dobozban sokáig eláll(na, ha nem ennénk meg azonnal).

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése