Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leves. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: leves. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. január 3., vasárnap

Tejfölös édesburgonya-krémleves pirított baconnel



Történt, hogy a karácsonyi menü bevásárlásakor, a kosaramba került néhány szép édesburgonya.Eredetileg meg akartam őket sütni, és az lett volna egy sokadik köret, végül mégis a kamrában maradtak. Szerencsére, mert így is kitartott a szentesti vacsora maradéka egészen december 28-ig.


Ma, amikor megláttam a türelmesen várakozó batátákat, rögtön arra gondoltam, hogy tökéletes lesz az utolsó közös ebédünknek. Hiszen holnap kezdődik a munka, iskola, óvoda, és ez azt jelenti, hogy a menza időszaka is. Azért félteni nem kell minket, mert ilyenkor vacsorára szoktam főzni




4 főre

2-3 evőkanál olaj
1 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 teáskanál őrölt gyömbér
4 db közepes méretű édesburgonya
1 l húsleves (vagy 1 l víz, és 2 db húsleveskocka)
4 evőkanál tejföl

8 szelet bacon
tejföl a tálaláshoz

A vöröshagymát megpucolom apróra vágom, és üvegesre sütöm az olajon. A fokhagymára ráütök egy kés lapjával, megszabadítom a héjától, és a vöröshagymához adom a gyömbérrel együtt.
Az édesburgonyát meghámozom, felkockázom, és ezt is az edénybe teszem. Ekkor feltekerem a lángot, és megpirítom a batátát. Addig sütöm, amíg minden kocka, minden oldala kis színt kap.
Felengedem a húslevessel, és puhára főzöm.
Amikor a krumplit már szét tudom nyomni fakanállal, kimerek a levesből egy evőkanálnyit, egy kis tányérba, és csomómentesre keverem a tejföllel. Visszaöntöm a levesbe a tejfölös lét, és újra felforralom. Ahogy elkezd rotyogni, azonnal elzárom alatta.
Botmixerrel pürésítem.
Kóstolom, ha kell még sózom. Nekem most kellett bele még egy csapott teáskanálnyi só.

A baconszeleteket három-négy egyforma részre vágom. Száraz serpenyőben közepes lángon pirosra sütöm. A serpenyőbe egyszerre mindig csak annyi bacont teszek, amennyi kényelmesen elfér egymás mellett, egy rétegben.

Tálaláskor tejfölt is kínálok hozzá, bár azt nálunk nem mindenki szokott kérni.
Mostantól követhettek a Bloglovin oldalon is

2010. július 6., kedd

Karfiolleves


Ezt főztem először az új otthonunkban. Ahhoz képest, hogy már legalább 3 éve be sem kapcsoltam semmi féle gáztűzhelyt (elektromost használtam) profin megbirkóztam a feladattal. Bár először nem tudtam alágyújtani, aztán a férjem szólt, hogy el van zárva a gáz és legyek szíves nyissam meg a csapot. innentől minden gond nélkül ment és a végeredmény remek lett. Na ennyit a rizsáról (az volt a második fogás ;D) most jöjjön a recept!

1 közepes fej vöröshagyma
olaj vagy vaj
1 fej karfiol
(1 evőkanál vegeta)
1 csipet szerecsendió
1l húsleves (vagy 1 húsleveskocka + 1l víz)
1 dl tejszín
1 evőkanál liszt
zellerzöld (a tálaláshoz)

A hagymát apróra vágom és megdinsztelem az olajon. A karfiolt megmosom, rózsáira szedem és hozzáadom a hagymához. Felöntöm húslevessel (vagy vízzel ha forr húsleveskockát morzsolok bele, vegetával ízesítem), hozzáadom a szerecsendiót és megfőzöm a karfiolt a levesben. Ha megpuhult a karfiol a tejszínből és lisztből habarást készítek és szűrőn keresztül a leveshez adom. Zeller vagy petrezselyem zöldjével tálalom.