Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kelt tészta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kelt tészta. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 18., csütörtök

Amerikai fánk



Nem, ez sajnos nem az az igazi amerikai, csak hasonlóan néz ki. Ők nem kelt tésztából csinálják, hanem sütőporosból. Egy viszonylag híg masszát töltenek fánksütő tepsibe. Nekem meg olyanom még nincs.

Az én lányaim imádják ezt a fajta fánkot. Ha velem jönnek valamelyik nagyobb áruházláncba, tuti, hogy nem ússzuk meg fánk nélkül. Teljesen oda vannak a színes mázas, cukorkás darabokért. Számomra érthetetlen a rajongásuk, mert én nem vagyok nagy fánkos. De a gyerek kedvéért mindent, ugye?
Ezért született, fánksütő híján, ez a verzió. Gyakorlatilag egy egyszerű szalagos fánk tésztát készítettem, csak nem olajban sütöttem ki, hanem bedugtam a sütőbe. Persze így az íze és az állaga is más lett, de az én családomnál nyert az ötlet.

A díszítést teljesen rábíztam a két kislányomra, akik most éppen betegszabadságon vannak. Az 5 éves Eszter az étcsokit és a színes cukrot helyezte előtérbe, a 4 éves Rebeka pedig főleg fehér csokival és szívecskékkel operált. Minden elfogultság nélkül mondom, hogy igazán szépen dolgoztak.

20 db kicsi fánk

40 dkg liszt
8 dkg cukor
1 csomag porélesztő
1 csipet só
1,75 dl tej (3,5%)
1 egész tojás
4 dkg olvasztott vaj

5-5 dkg fehér-, tej-, és étcsokoládé
színes tortadara
csokoládé reszelék

A lisztet elkeverem a cukorral, élesztővel, és sóval. Hozzáadom a tejet és a tojást és elkezdem dagasztani. Amikor összeáll, vékony sugárban hozzáöntöm az olvasztott vajat, és addig dagasztom, amíg selymes, kicsit lágyabb tésztát kapok, ami elválik a kezemtől és az edény falától.
Lefedve duplájára kelesztem (kb. 1 óra). Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtom. Kiszaggatom egy 7 cm-es átmérőjű kerek szaggatóval, majd mindnek kiszúrom a közepét 3 centis formával. Megint duplájára kelesztem (15-20 perc). Előmelegített sütőben 180 fokon 25 perc alatt aranyszínűre sütöm.

Ha kihűltek a fánkok, felolvasztom a csokikat. Én most kompótos tányérokba tördeltem őket, és mikróban melegítettem, gyakran megkeverve. A fánkokat a felolvasztott csokiba, majd rögtön a cukorba mártom. Hagyom a mázat megdermedni.

Díszítéshez használhatók még vágott magvak, vagy csorgathatunk a csokiba mártott fánkokra, más színű csokival csíkokat.

2013. június 28., péntek

Pizzás csiga




Mivel most éppen szünetel a tomboló 40 fokos kánikula, a héten újra megjött a kedvem a sütögetéshez.
Készítettem is tegnap 2 nagy tepsi kakaós csigát. Aminek akkora sikere volt itthon, hogy megint csigát kértek a gyerekek. Mivel a változatosság az unalom ellenszere, úgy gondoltam ezúttal pizzás töltelékkel készítem.
Nem akartam nagyon bonyolítani a saját dolgomat, ezért a csiga tésztája most egy sima kenyértészta lett.
A töltelékbe viszont hiányzott egy kevés sonka, ami sajnos most nem volt itthon.
Ha valakinek van vagy direkt ehhez vásárol be, feltétlenül tegyen bele egy kis sonkát! Például néhány szelet prosciutto crudot. A tetejére pedig nyugodtan mehet reszelt sajt. Az már igazi turbó változat! :)
Én délelőttönként nem tudok egyszerűen elszaladni a boltba, mert a férjem nincs itthon. Három gyereket meg nem mindig van kedvem felpakolni. Így marad a közeli mini Abc, ott viszont nincsen ilyesmi.
Prosciutto? Ugyan! Örülök, ha lecsókolbászt kapok!
Szóval ez most egy minimál verzió. Ami semmit nem von le az élvezeti értékéből.

Kb. 15 nagy csigához

Tészta

50 dkg (BL 80-as) liszt
2 dkg élesztő
3 dl víz
1,5 teáskanál só

Töltelék

1 dl paradicsompüré
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 teáskanál oregánó (morzsolt, szárított)
só, bors ízlés szerint (nálam 2 csipet só, késhegynyi bors)

A tésztát addig gyúrtam, dagasztottam, amíg rugalmas, sima felszínű, kéztől elváló nem lett. Akkor konyharuhával letakarva hagytam, egy kilisztezett tálban, duplájára kelni (kb. 50 perc-1 óra).
Amikor duplára kelt, óvatosan átgyúrtam és hagytam 10 percig pihenni, hogy könnyebb legyen kinyújtani.
Lisztezett deszkán 3 mm-es téglalapra nyújtottam.
Összekevertem a töltelék hozzávalóit és rákentem. Utána, a lehető legszorosabban, feltekertem.
Egy frissen élezett késsel 2 cm-es darabokra vágtam az így kapott tekercset. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztattam a csigákat.
30 percig hagytam, hogy újrakeljen.
180 fokra előmelegített sütőben, kb. 20 perc alatt sültek készre.

2013. február 13., szerda

Gombás paradicsomos lepények avagy pizza?


A mai menü igazi Észak-olaszos, vékony és roppanós tésztájú pizza.
Nem véletlenül. Hiszen fel kellett avatnom az új 4 tálcás állványos pizzasütőkészletemet! Jelentem jól szuperál! :) (Talán maradt még pár darab a Lidlben, a múlt heti akcióból.)
Osztatlan sikert aratott.
A sajt most lemaradt róla. Egyrészt azért, mert elfelejtettem. Másrészt meg nem is vettem most a célnak megfelelő sajtot. Parmezánt meg nem akartam rá.
Ettől függetlenül nyugodtan meg lehet szórni pl. mozzarellával.
Nagyából egy óra alatt megvan, szóval a pizzafutárt megint nem hívtuk. Az a 10 perc már nem oszt. A házi készítés pedig mindig ad egy bizonyos pluszt az ételnek.

4 x 30 cm

Tészta
60 dkg rétesliszt
1,5 dkg friss élesztő
1 púpos teáskanál só
3,3 dl víz
1 evőkanál olíva olaj

Feltét
40 dkg-os kockázott paradicsom konzerv
1 mokkáskanál só
késhegynyi bors
25 dkg csiperke gomba

A lisztet elmorzsolom az élesztővel, hozzáadom a sót, olajat és vizet. Rugalmas, sima kéztől elváló tésztát dagasztok belőle. Négy egyforma részre vágom a tésztát és kivajazott pizzaformákba (vagy egy nagy kb. 35x37 cm-es gáztepsibe ) nyomkodom.
A sütőt előmelegítem a legmagasabb hőfokra.
A paradicsomkonzervet elkeverem sóval és borssal. Ilyenkor ízlés szerint lehet fűszereket is hozzáadni.
Minden pizzára teszek pár kanállal a paradicsomból és egyenletesen szétkenem rajta.
A gombát megmosom, vékonyan felszeletelem. Nagyjából egyenlően elosztom a pizzák tetején.
Addig sütöm, amíg a széle aranybarnára sül.
Nálam ez 10  perc, az én öreg gázsütőm kb. 300 fokot tud. Alacsonyabb hőmérsékleten természetesen több idő kell neki. Pl. 250 fokon kb. 15 perc.

2012. szeptember 24., hétfő

Kenyér lilakáposztával

Régi képek 3.


Ezt a kenyeret még tavaly télen készítettem. A receptről meg szépen elfeledkeztem.
Úgy kezdődött, hogy főztem egy lilakáposzta levest, ami csak nekem és a férjemnek ízlett. A gyerekek hallani sem akartak erről a bizarr színű ételről.
Aztán jött az ihlet. Kedvenc bloggerem színes kenyerei után gondoltam én is megpróbálkozok eggyel. Így lett végül egy lila kenyerem.

35 dkg fehér liszt
20 dkg világos rozsliszt
15 gr élesztő
1 tk só
2 ek olaj
1 tk almaecet
1 dl lilakáposzta krémleves*
2 dl víz

* 1 fej lilakáposzta, 2 dl száraz vörösbor, 1 l húsleves, 2-3 ek repceméz
A káposztát negyedelem, kivágom a torzsáját és vékony csíkokra szelem. Egy nagy lábosba szórom, felöntöm borral. A borban kicsit megpárolom, majd felöntöm húslevessel és puhára főzöm. A végén mézzel ízesítem, botmixerrel pürésítem.

A kenyérhez egy tálban összekeverem a liszteket és elmorzsolom az élesztővel. A többi hozzávalót sorban beleteszem és rugalmas, kéztől elváló tésztává gyúrom. Nedves konyharuhával lefedve duplájára kelesztem nagyjából 3 óra alatt. Átgyúrom, cipóvá formázom, sütőpapírral bélelt tepsire teszem bevagdosom a tetejét egy éles késsel és bespriccelem vízzel (nedves kezemet rázva felette). Megint duplára kelesztem.
A sütőt maximum hőfokra előmelegítem, 15 percig sül forró sütőben. Után 220 fokon további 45 percig.

2012. február 9., csütörtök

Kelbimbós pizza


Figyelem, ez nem olyan igazi, autentikus pizza. Inkább csak a formája meg a tésztája olyan.

Túl vagyunk a nagy hópánikon. Igazából mi nem pánikoltunk. Na ez okozta a gondot. A híradó bemondta, hogy vásároljunk, be, de én úgy gondoltam "Ugyan egy kis hótól nem kell úgy betojni". Viszont azért mégsem szívesen indultam el a havas jeges úton autóval. Így történt, hogy elfogyott az összes zöldség, gyümölcs, paradicsompüré és sok más alapanyag, amit naponta használok a hétvégére. Topogtam, hogy "Nincs mit enni", meg "Éhen fogunk halni és különbenis " Most miből főzzek,". (Annak ellenére, hogy van itthon egy karton tej, 30 tojás, 20 kg liszt  meg teli a fagyasztó hússal, a szekrény meg konzervvel.) Persze Barna csak legyintett, mondván, hogy majd megoldom én azt.
Szilárdom pizzát rendelt ebédre. Na puff. Mit tegyek rá alapnak? Se tejföl, se paradicsom. Így találtam ki a besameles pizzát. Ami a goggle szerint nem is  spanyol viasz. Ugyanis vannak pizzériák, amik kínálatában szerepelnek ilyen pizzák.
Előszeretettel használom Reni tésztáját.

Hzzávalók 4 x 26 cm

1 kg liszt
3 dkg élesztő
4 ek méz
1 ek só
6 dl víz

Az élesztőt elmorzsolom a liszttel, hozzáadom a többi alapanyagot és rugalmas tésztát gyúrok belőle.Nedves konyharuhával letakarva hagyom duplájára kelni.

Besamel

3 ek vaj
2 ek liszt
5 dl tej
1-1 tk rozmaring és oregánó
1 nagy csipet só

A vajat egy kis nyeles edényben felolvasztom, hozzáadom a lisztet és folyamatosan keverem, amíg felhabzik. Akkor vékony sugárban hozzáöntöm a tejet és beleszórom a fűszereket, közben folyamatosan keverem (legjobb habverővel). Addig melegítem kis lángon, folyamatosan keverve, amíg puding sűrűségű lesz.

Feltét

25 dkg kelbimbó tisztítva felezve
4 marék reszelt sajt
2 tonhalkonzerv 185/130 g-os

Ha a tészta megkelt, 4 részre osztom és kinyújtom őket. Kenek rá 2-3 kanál besamelt, megszórom reszelt sajttal, konzerv tonhalat és félbevágott kelbimbót teszek rá.
Maximális hőfokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt kész.



2012. január 12., csütörtök

Rozsos kenyér

Most eldöntöttem, hogy rendszeresen én fogom sütni a kenyeret. Fogalmam sincs meddig fog tartani, mert szerencsére nagyszerű kenyereket lehet kapni az egyik pékségben. 
Mivel a lehető legritkábban eszünk fehér kenyeret, kerestem egy egyszerű rozsos kenyér receptet, amit itt találtam is. Kis finomítás után született meg ez a recept, amit valószínűleg a leggyakrabban fogok készíteni. Nagyon szép szerkezetű, cserepes héjú kenyér az eredmény.
Persze emellett fogok sütni, magvas, fűszeres és színes kenyereket is, amelyek jó része nem az én saját receptem, de ha lesz rá igény szívesen belinkelem őket.



Kezdő kenyérsütőknek...
...zárójelben jegyzem meg, hogy én mindig kézzel dagasztom a tésztákat, általában kb. 10-15 perc kell mire teljesen kidagasztom. Én ezt tálban szeretem csinálni. A víz szobahőmérsékletű. A letakaró konyharuhába egyszer-kétszer törlöm meg a kezem, csak annyira nedves. Keleszteni a konyhában szoktam, ahol 22-23 fok van. Régi gáz sütőm van, tetőcseréppel bélelve, amiben a maximum hőfok a gáz minőségétől függően ingadozik 280-320 Celsius között. A kenyér bespriccelése pedig nálam azt jelenti, hogy kézmosás után a mosogatótálca helyett a kenyér felett rázom le a vizet a kezeimről. Én egy kerek szilikonformában sütöm a kenyeret, ami kb 26 cm átmérőjű, 5 cm magas peremmel.


Hozzávalók


20 dkg világos rozsliszt
35 dkg fehérliszt (BL55)
1 dkg élesztő
2 ek. olíva olaj
1 teáskanál só
3 dl víz


Az élesztőt elmorzsolom a lisztekkel, hozzáadom az olajat, sót és a vizet. 10-15 perc alatt  kéztől elváló, rugalmas tésztát gyúrok belőle. Tiszta, nedves konyharuhával letakarva duplájára kelesztem (min. 3 óra), utána átgyúrom, cipó formára igazítom, tepsire (én szilikon formára) teszem, kereszt alakban bevágom a tetejét és vízzel bespriccelem. Beteszem a hideg sütőbe és hagyom újra duplára kelni (kb. 1 óra). Elindítom a sütőt max. fokozaton, 20 perc elteltével lecsavarom 200 fokra és további 30 percig sütöm. 
Deszkán vagy rácson hűtöm ki.



Pisztáciás csiga


Láttátok Segal Viktor milyen képeket osztott meg a minap a facebook oldalán?
Az egyiken pisztáciás csigák voltak. Pisztáciás csiga? Én erről miért nem hallottam még soha? 
Pedig imádom a pisztáciát meg a csigát is! :)
Rögtön elkezdtem receptek után kutakodni, de nem igazán találtam. 
Így megalkottam a saját elképzelésem szerint.
A tésztát egy az egyben innen emeltem el. :) Nagyon fonom! (Már nyersen megkóstoltam.)

Hozzávalók (8 nagy csiga + a két vége)

Tészta

125 ml tej
1 dkg élesztő
5 dkg cukor
4 dkg vaj
1 csipet só
1 tojás
30 dkg liszt

Egy nagyobb edényben összekevertem a cukrot a szobameleg tejjel. Belemorzsoltam az élesztőt, majd állni hagytam amíg az élesztő felfutott. Hozzáadtam a puha vajat, a sót, a tojást és a lisztet.  Simára dagasztjuk (közepesen lágy, de rugalmas tészta), majd letakarva hagyjuk duplájára kelni.

Töltelék

8 dkg pisztácia
10 dkg cukor
10 dkg vaj

A pisztáciát késes robotgépben finomra daráltam és hozzákevertem a cukrot és a megolvasztott vajat.

A megkelt tésztát lisztezett deszkán kinyújtottam, megkentem a pisztáciás töltelékkel.  Szorosan feltekertem, a tészta szélét alulra igazítottam, nagyon éles késsel 2 ujjnyi szeletekre vágtam. Sütőpapírral bélelt tepsire raktam egymástól tisztes távolságra.
30 percig pihentettem, 200 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt kész lettek.



2011. augusztus 11., csütörtök

Zsebes pita

Az idei nyár nálam a lustálkodás jegyében telik. Mert megtehetem. :) Általában 8-ig alhatok. Micsoda luxus!
Nagyon vidáman telnek a napjaink. Jó idő esetén pedig kivonulunk a strandra. Lehetőleg anyukámmal együtt, mert nagyon szeretem és két gyerek mellé igenis kell a három felnőtt, feltéve, ha nem csak a a bamedencében szeretné áztatni a lábát. Nyaralást az idén nem terveztünk, de azért eltöltöttünk néhány napot Kosdon kedves barátainknál.
Kisebb lakásfelújítás is sikerült. Volt egy zárt teraszunk, amire körbe ablakok és ajtó került, így most van egy szélfogónk, nem rögtön a konyhába érkezünk. Az ebédlőben pedig kicseréltük a bútort. Gyakorlatilag átfestettük a(z eddig) kerti bútort és behoztuk. Hatalmas asztal, kényelmes paddal, tömör fából. Egy ekkora család számára ideális, és a lengő babaszéket is fel lehet rá akasztani. Már csak egy cipősszekrényre lenne szükségünk. Ami késik, nem múlik, lesz majd az is.

1 kg liszt
5 dkg élesztő
2 teáskanál só
1 kávéskanál cukor
6 dl víz
Egy bögre langyos vízbe beleszórok egy kiskanál cukrot, belemorzsolom az élesztőt, és meleg helyen hagyom felfutni.
A lisztet elkeverem a sóval, beleöntöm a megkelt élesztőt, és apránként hozzáöntöm a maradék vizet.
Sima, a tál falától elváló, puha tésztát gyúrok.Letakarva duplájára kelesztem.
A megkelt tésztát 16 zsemlére osztom, és további 20-30 percig kelesztem őket.
Ezután a zsemléket fél centi vastag kerek lapokká nyújtom, sütőpapírral fedett rácsra rakom, és előmelegített 220 fokos sütőben, alsó rácsra téve, 10-15 perc alatt megsütöm. Addig kell sütni őket, amíg a közepük jól felfúvódik, és picit barnulni kezdenek.

2011. március 13., vasárnap

Sajtos kifli

hát az úgy volt, hogy 5-kor felébredtem, és nem tudtam visszaaludni. Ez a korral jár? Mivel emlékeztem, hogy az este az összes kenyeret felfaltuk (már megint). :) Tudom bennem van a hiba, meg a családban, hogy ennyire szeretjük a friss (!) kenyeret. Ezért én mindig csak kisebb kenyereket sütök, mert hiába jó, másnapra már sosem az igazi. Vagy csak nem tudom, hogyan kell megfelelően tárolni. Ha zacskóba teszem, a hája elveszti a ropogósságát. Ha elöl hagyom vagy fa tartóba teszem, akkor meg kiszárad. szóval marad a mindig friss. Legalábbis, amíg gyed-en vagyok. :)
Bátran ajánlom a receptjeimet dupla vagy akár tripla adagban a család méretétől és étvágyától függően.
Vissza a kiflire. Javíthatatlanul imádom a friss pékárut reggelire, szóval nekem tökéletes a nap indításához. :)

16 db

20 dkg rétesliszt
10 dkg simaliszt
10 g élesztő
25 dkg natúr joghurt (vagy tejföl)
5 dkg kemény sajt (nálunk még mindig a füstölt Karaván a kedvenc)
1 kk só

Az élesztőt elmorzsolom a lisztekkel, hozzáadom a joghurtot, kis lyukú reszelőn lereszelt sajtot és a sót. Alaposan összegyúrom kb. 10 perc alatt, amíg el nem válik a kezemtől és az edény falától. (Először túl lágynak fog tűnni, de 5 perc után már látszik, hogy jó lesz.)
Ha duplájára kelt még egyszer átgyúrom, két gombócra osztom. Lisztezett deszkán 3 mm vastag, kör alakra nyújtom, majd 8-8 cikkelyre vágom pizzavágóval vagy éles késsel. A cikkeket feltekerem, kifli alakra igazítom (a csúcsát kis vízzel ragasztom oda), sütőpapírral bélelt tepsibe rakom.
Pihentetem legalább 15 percig.
Közben előmelegítem a sütőt 220°C-ra 20-22 perc alatt aranyszínűre sütöm.

Megjegyzés: Jó, ha a joghurt szobahőmérsékletű.

2011. március 12., szombat

Rozmaringos kenyér

Hála az ünnepeknek most a férjem itthon tölthet velünk pár napot. Ennek örömére sütöttem ezt a kenyeret. Ilyenkor mindig igyekszem elkényeztetni és mindenféle finomsággal kedveskedek neki.
Bár hét közben sem panaszkodhat, mert a váci Aréna étterem menüjén él, ami azért több mint kielégítő.

Ennek a kenyérnek akkora siker van nálunk, hogy egy adag gyakorlatilag egyetlen étkezés során elfogy. A férjem meg is kért, hogy süssek ilyet útravalónak. "Olyan négyet vagy inkább ötöt."
A rozsliszt miatt elég hosszadalmas a folyamat, de megéri. Sőt, akinek beválik a recept süthet kapásból dupla, vagy akár tripla adagot.

30 dkg rétesliszt
10 dkg rozsliszt
35 dkg natúr joghurt
1 ek olíva olaj
1 tk nádcukor
2 tk só
15 g élesztő
1 ág rozmaring

Az élesztőt elmorzsolom a lisztekkel, majd összegyúrom a többi hozzávalóval a rozmaring kivételével. Nedves konyharuhával letakarom és 2-3 órát hagyom, amíg duplájára kel. A rozmaringot megmosom, lecsipkedem a leveleit és felaprítom őket. A tésztát átgyúrom, hozzá adom a felaprított rozmaringot, formázom és sütőpapírral bélelt szögletes kenyérformába teszem. Ismét a duplájára kelesztem a tésztát. A sütőt egy tepsi vízzel együtt, amit az aljába teszek, előmelegítem 240 °C-ra így sütöm 10 percig, majd letekerem a hőszabályzót 180 °C-ra és tovább sütöm 40 percig. Rácsra borítva hűtöm ki.

Megjegyzés: Nem árt ha a joghurt szobahőmérsékletű.

2011. február 16., szerda

Fánk

Ha farsang, akkor fánk! A receptet Reninél találtam.
A tésztán nem akartam variálni, de a véletlen közbeszólt. Az élesztőm nem volt elég friss, így nem futott fel. Ezért 10 g porélesztőre cseréltem a frisset. Aztán ránéztem az órára és majdnem elájultam. Elfelejtettem, hogy 45 perc múlva randim van a férjemmel. :) Így a félig kelt tésztát lefóliáztam és ment a hűtőbe.

32 db (6cm átmérőjű szaggatóval)

50 dkg liszt
4-5 mk. cukor
4 tojás sárgája
10 g friss élesztő
8 dkg olvasztott vaj
3 dl tej
csipet só
olaj a sütéshez

Este a hideg tésztát ujjnyi vastagra nyújtottam, kiszaggattam, nagyjából egy óra alatt megkelt. Kb 3 ujjnyi olajat hevítettem egy 2 literes edényben. A tésztát úgy tettem a forró olajba, hogy az a fele legyen felül, ami a deszkán az alja volt, és fedő alatt sütöttem kb. 1 percig. Ezután átfordítottam és fedő nélkül megsütöttem a másik oldalát is. Konyhapapírra szedtem.
A friss fánkokat, egy habzsák segítségével, csokoládépudinggal töltöttem. A tetejükre cukormázat csorgattam (egy tojásfehérjéből 12 dkg cukorral) és megszórtam tortadarával.

2010. december 4., szombat

Perec, zsemle, csavart kifli...

Elő sikeres önálló "igazi" péksüteményeim.
Tortát, kekszet, süteményeket sütni nagyon szeretek és mindig sikerülnek is. De. A kelt tésztákkal mindig hadi lábon álltam. Még egy kenyérrel, bucival csak elboldogulok valahogy, főleg ha nem kell formázni. Mivel enni nagyon szeretem ezeket a kelt tésztákat, arra jutottam a problémát feltétlen orvosolni kell.
Így kihasználtam Flat-cat nagylelkű felajánlását, miszerint szívesen megmutat a hozzám hasonló kezdőknek ezt-azt. Szóval bősz levelezésbe kezdtünk, időpontot, menüt egyeztettünk és egy héttel ezelőtt családostól ellátogattunk hozzájuk. (Külön köszönet Férjnek, hogy beengedett minket a szó szoros és átvitt értelmében is :)) Elkészítettünk egy vargányás tésztában sült sütőtökmázas sertésszüzet és körtekrémet (november lévén eper nélkül), pontosabban én jórészt csak figyeltem, hogyan készül. Közben beszélgettünk, mit hogyan kell csinálni. Egy finom sajtos tésztán megmutatta nekem a különböző péksütemények formázását is. Sok mindent megtudtam a dagasztásról, kelesztésről és általában a kelt tésztákról, nameg mindenféle más konyhai fortélyt és azok ok-okozatát is.
Miután hazaértünk már csak annyi dolgom volt, hogy egyedül is megpróbáljam. Az első kísérletem még hagyott kívánni valót, de ez már egészen jól sikerült, persze magamhoz képest.

Férjem azóta is büszkén mesél a közös napról mindenkinek :))

20 sütihez

30 dkg rétesliszt
10 dkg rozsliszt
15 g élesztő
30 g olaj
1 kk ecet
2 dl víz
1 kk só

Az élesztőt a lisztekkel elmorzsolom, hozzáadom az olajat, ecetet sót és a vizet. Addig gyúrom, amíg el nem válik a kezemtől (teljesen tiszta nem lesz a kezem). A kelesztőtálat letakarom egy nedves konyharuhával és hagyom duplájára kelni (kb 2 óra, porélesztővel több). A megkelt tésztát átgyúrom 20 gombócra szedem és a gombócokat tetszés szerint formálom pereccé, kiflivé stb. Megvárom, hogy a duplájára keljenek. 220°C-on 15-20 perc alatt sültek meg.