Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: joghurt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: joghurt. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. január 26., péntek

Chia puding meggylekvárral és granolával

Évek óta nem találkoztam vele, pedig kisgyermekkorunkba legjobb barátnők voltunk.
Mondhatni együtt nőttünk fel, hiszen csak néhány háznyira lakott tőlünk.
Aztán később, ahogyan nőttünk eltávolodtunk egymástól, és az utóbbi éveben nem tartottuk a kapcsolatot. Vagyis csak nagyon érintőlegesen, néhány tetszik, egy kedves hozzászólás, ezek is szórványosan.
Ma mutatták be Zilhai Anna: A bálna nem motívum című kötetét az orosházi könyvtárban.
Így kapva kaptam az alkalmon, hogy évek elteltével ismét találkozhassak vele. Természetesen megvettem a kötetét, és dedikáltattam is. :) Közben persze váltottunk pár szót is. Kedvesen megdicsérte a blogomat, azt mondta szokta olvasni. Pedig már nagyon régen nem frissült.
Megígértem neki, hogy felteszem a reggelimet, az adott szó pedig fontos számomra. ;)



Íme a recept:

1 evőkanál chia mag
4 evőkanál tej
2 evőkanál natúr görög joghurt
1 kávéskanál méz

2 evőkanál meggylekvár
1 marékny granola

Egy tálkába vagy pohárba teszem az evőknálnyi chia magot 4 evőkanál tejjel, 2 evőkanál görög joghurttal és egy kávéskanál mézzel. Alaposan összekeverem és néhány órára magára hagyom a hűtőben.
Amikor már szépen megduzzadtak a chia magok, és puding állagú lett a joghurtos keverék, a tetejére kanalazok 2 evőkanál meggylekvárt és rászórok egy marék granolát.

Megjegyzés 1: Én nem szeretem, ha túl édes, aki igen az nyugodtan tegyen bele több mézet.
Megjegyzés 2: Azt olvastam valahol, hogy a chia magoknak elég 15-20 perc hogy elérjék a maximális méretüket, de én azt tapasztaltam, hogy inkább 1-2 óra alatt lehet elérni azt pudingszerű állagot, amit én szeretek.
Megjegyzés 3: Olvassátok Anna kötetét, mert jó! :)


2012. november 18., vasárnap

Vaníliás muffin


Ez egy édes alapmuffin. Semmi különleges nem lenne benne, ha nem az én két szép és ügyes gyerekem díszítette volna őket. Mert valamit mindig ki kell találni. Úgy gondoltam ezúttal ne csak nézni, hanem enni is lehessen.
Ráadásul nem árt, ha a gyerekeket minél hamarabb bevonjuk a konyhai sütés-főzésbe. Élvezik, tanulnak, fejlődnek és a kreativitásukat is ki tudják bontakoztatni. Így látják, miből lesz az ebéd vagy a desszert, hogyan változnak az alapanyagok étellé.
Mindig nagy örömmel jönnek segíteni, bármit készítek. Imádnak összeönteni, belekeverni vagy éppen a tálba pakolni összetevőket. Gyúrnak, nyújtanak és kenőkéssel vágnak. És természetesen mindent megkóstolnak nyersen.
Az őszinteséghez hozzá tartozik, hogy én meg takarítok. Tehát csak akkor főzök a gyerkőcökkel, amikor van rá időm és türelmem. Szerencsére általában van. :)

12 muffin

25 dkg liszt
két és fél teáskanál sütőpor
fél teáskanál szódabikarbóna
12,5 dkg cukor
1 tojás
1 evőkanál házi vaníliás cukor
80 ml olaj
2,5 dl joghurt

Előmelegítem a sütőt 180 fokra. Összekeverem a lisztet a sütőporral és a szódabikarbónával. Külön tálban kikeverem a tojást a cukorral és vaníliás cukorral, majd hozzá adom a joghurtot és az olajat. A lisztes keveréket hozzáforgatjuk a tojásoshoz. (Nem kell nagyon keverni, csak amíg a lisztes keverék átnedvesedik. )A masszát papírkaszlival bélelt muffin formába töltöm (minden mélyedést max. 3/4-éig). 20-25 perc alatt kisütöm.
A papírt csak a hideg muffinokról lehet teljesen lehúzni, melegen nagyon sok tészta beleragad.

Máz
1 tojás fehérjét összekeverek
15 dkg porcukorral

A kihűlt muffinokat a mázba mártom és megszórom dekorcukorral vagy dióval vagy mogyoróval stb. amit éppen megkívánok. hagyom a mázat keményre dermedni.
(Lehet díszíteni tejszínhabbal vagy habcsókkrémmel is.)

Én legalább dupla adagot szoktam készíteni.

2012. május 28., hétfő

Joghurtos torta





Szilárdom születésnapja idén éppen gyermeknapra esett. Vagyis inkább fordítva.
Ennek örömére úgy döntöttünk, hogy nem növeljük a játékgyűjteményt. Inkább elmentünk egy reggeltől estig tartó, gyereknapi buliba.
Volt ott trambulin, kidobós, lengőteke, arcfestés, rajzverseny. Kisautó- és játékdinó találkozó. Továbbá sütés, főzés, grillezés. Eszem - iszom, dínom - dánom. Focipálya és hintózás. Meg még minden, amit elfelejtettem felsorolni.
Rendesen el is fáradtunk. Főleg, mert ketten, három kicsi gyerekkel mégsem olyan egyszerű. Még akkor sem, ha legalább egy tucat önként jelentkező pesztra van a barátaink között. Mert néha csak anya vagy apa kell, más nem jó.
Szóval buli volt a javából.

Korán reggel pedig ezzel a tortával kezdtük a (szüli)napot. Szilárdom segített elkészíteni.

Az eredeti kívánsága szerint még lenne benne egy after eight töltelék, a tetején pedig csokimáz. Azért a Kisfőnök ezzel az egyszerűsített változattal is nagyon elégedett volt. :)

Hozzávalók egy 26 cm-es tortához


Piskóta


4 tojás fehérje + 4 ek víz
4 tojás sárgája + 4 evőkanál víz
250 g cukor
200 g liszt 
2 evőkanál holland kakaópor (cukrozatlan)
1 teáskanál szódabikarbóna

Kivajazom a tortaformát. Előmelegítem a sütőt.
A kakaóport és a szódabikarbónát a liszthez keverem.
A tojás fehérjét a vízzel félig felverem mixerrel egy nagy tálban, hozzáadom a cukrot és tovább verem. Hozzáöntöm a tojások vízzel kevert sárgáját és még egy percig keverem. Beleszitálom a lisztet és habverővel elkeverem benne.
160 fokon 40 percig sütöm a középső rácson.
Rácsra téve kihűtöm.



Joghurtkrém

800 g + 400 g gyümölcsös joghurt
20 g + 10 g zselatin 
75 g cukor
200 ml habtejszín (hűtve)

400 g  joghurtot elkeverek a zselatinnal és felmelegítem langyosra. Hozzákeverem a cukrot és a többi joghurtot.
A hideg(!) tejszínt keményre verem és óvatosan hozzá forgatom.

A kihűlt piskótát ketté vágom. Összerakom a kapcsos formát, a sütemény alját visszateszem bele. Ráöntöm a joghurtot és 2 óra alatt hagyom megdermedni a hűtőben.

Amikor már eléggé megdermedt, ráteszem a piskóta másik felét és a maradék 400 g joghurtot is felmelegítem és belekeverek 10 g zselatint. A torta tetejére öntöm és további 1 órát hűtöm.


2012. március 17., szombat

Epres joghurttorta



Ez a torta még Szilárd napra készült, de olyan gyorsan elfogyott, hogy nem volt idő lefotózni.  (Most is alig sikerült...)
Nagyon egyszerű, nagyon gyors és isteni finom kis torta. Ráadásul színes, mindenki örömére.

Szilárd társasokat, kirakókat, dinókat kapott ajándékba. Meg egy foglalkoztató füzetet, 4 éveseknek.
Még engem is meglepett milyen ügyes! Az egész füzetet , azaz 28 feladatot, csinált meg  kb. 1 óra alatt. Nagyon élvezte.



18 cm-es formához

Az alja 10 dkg darált keksz, 10 dkg olvasztott vajjal elkeverve.



A joghurtos rész:

600 g málnás joghurt
75 g cukor
20 g zselatin
200 ml habtejszín


A joghurt felét elkeverem a zselatinnal és felmelegítem. Hozzákeverem a cukrot és a többi joghurtot. A hideg(!) tejszínt keményre verem és óvatosan hozzá forgatom. Beleöntöm a kekszes alappal bélelt kapcsos formába és 2 óra alatt hagyom megdermedni a hűtőben. 


A képen látható torta csak 1 órát volt a hűtőben, ezért kicsit még szét akart esni. Szóval én mindenképp minimum 2 óra hűtést ajánlok. Ha ezt betartom, akkor sokkal stabilabb lesz és a széle sem ilyen hullámos.
(Most el kellett mennünk és a gyerekek mindenképp enni akartak belőle, még indulás előtt.)

2012. március 16., péntek

After Eight torta



Férjem születésnapjára készült ez a torta. Nagyon szereti az After Eight csokit. Így amikor Flat-Cat közzétette, hogy a patikai mentaolaj ehető, rögtön ez jutott eszembe.

Hozzávalók 26-cm-es tortához

22 dkg cukor
4 db tojás
22 dkg olvasztott vaj
fél citrom leve
5 ek natur joghurt
30 dkg liszt
2 dkg kakaópor
2 kk sütőpor

Töltelék

480 g porcukor
45 g puha vaj
¼ tk mentolaj
¾ tk vanília kivonat
60 ml tejszín

Máz

10 dkg étcsoki
1 ek vaj

Alaposan kivajazok egy kapcsos tortaformát. (Számomra új felfedezés: teflonos formát nem kell lisztezni.) A cukrot habosra keverem a tojásokkal, hozzáadom a vajat, citromlét, joghurtot. Egy másik tálban összekeverem a lisztet a kakaóporral és a sütőporral. A lisztes keveréket fokozatosan a tojásos masszához keverem, kapcsos formába öntöm. 150 fokra előmelegített sütőben 40 percig sütöm. Ötlet Doktor Peppertől

A porcukrot elmorzsolom a vajjal, hozzáadom a vaníliakivonatot, a mentaolajat, és a tejszínt. Alaposan összekeverem, elektromos habverővel 2 perc alatt krémesre keverem. Hűtőbe teszem fél órára. Ötlet Rosietól

Az étcsokit apróra töröm, kis lángon, vastag aljú edényben (vagy gőz fölött) összeolvasztom a vajjal. Gyorsan szilárdul, ezért csak akkor készítem el, amikor a torta már meg van töltve és le van hűtve.

A tortalapot kettévágom, a kihűtött krémet mixerrel felhabosítom és rákenem az alsó lapra. Ráteszem a tetejét és hűtőben kihűtöm. Elkészítem a csokoládémázt, a hideg tortára öntöm és egyenletesen elkenem rajta.



2011. március 30., szerda

Natúr joghurt házilag

Van egy lázas köhögős féléves babám. Egy egészséges majdnem 3 évesem. És hozzá 20°C ragyogó napsütéssel. Még szerencse, hogy vannak papák, meg mamák, akikkel ki lehet menni, amíg anya odabent ápolgatja húgocskát. Így biztos a napi szalma és széna adag mindenütt. Jut a cipőkbe, zsebekbe és a lakásba is bőven. :) Szívem szerint én is egész nap kint lennék.
Na majd, ha Eszter meggyógyul.
Addig pedig marad a virrasztás.
Három alvás nélküli éjszaka után voltam olyan arcátlan, hogy nem engedtem be a kéményseprőt. Na nem az ellenőrzés tartóztatott. Mégcsak nem is a fizetendő díj. Egyszerűen a kormász bácsi maratoni telefonmagyarázkodásba bonyolódott, Eszter pedig odabent sírva fakadt. Így a kapuból fordultam vissza. Gondoltam majd csenget, vagy szimplán bejön a nyitott kapun. Erre elment. Nem aggódok. Legkésőbb két hét múlva visszajön és kéri a bérét.

A nap jótéteménye pedig Anyukámtól van. Kaptam tőle egy üveg saját készítésű natúr joghurtot. Nagyon finom! Az előállítása pedig gazdaságos és egyszerű.
Én rengeteg joghurtot felhasználok kenyerekbe, öntetekbe, szendvicskrémekbe.

1 liter joghurthoz

1 l házi (!) tej
2 kanál élő flórás joghurt

A legnehezebb feladat a megfelelő tej beszerzése. A dobozos tejek nem alszanak meg, tartósítva vannak és még a zsírtartalmuk is szabályozott. Az UHT-ról meg ne is beszéljünk. egyszer sikerült kifognom egy olyan dobozos tejet, ami felbontva 2 hétig bírta és semmi baja nem lett. Tej volt?
Nálunk vannak tej automaták, ahol a termelői tejet pénzbedobással lehet kinyerni a gépből saját flakonokba. Ez a tej tökéletesen megfelel a célnak. Gondolom máshol is vannak ilyen szerkentyűk.

A tejet felforralom és lehűtöm körülbelül 40°C -ra. Két 5-7 dl-es befőttes üveg aljába teszek egy-egy kanál joghurtot, ráöntöm a tejet és langyosan tartom nagyjából 4 órán keresztül.
Anyu ezt úgy oldotta meg, hogy a mosogatóba engedett 40
°C -os vizet, beleállította a készülő joghurtot, és amint észrevette, hogy már nagyon kihűlt újra felengedte a kagylót meleg vízzel. Állítólag a szárazdunszt is jól működik, amikor becsavarjuk az üvegeket valami meleget tartó anyagba, mondjuk törölközőkbe.
Végül hagyom kihűlni. A kész joghurtot hűtőben tárolom.
Megjegyzés: A következő adag joghurthoz már nincs szükség bolti joghurtra, mert használhatjuk az általuk készítettet. Feltéve hogy félre tudunk tenni belőle, mielőtt elfogy.

2011. március 12., szombat

Rozmaringos kenyér

Hála az ünnepeknek most a férjem itthon tölthet velünk pár napot. Ennek örömére sütöttem ezt a kenyeret. Ilyenkor mindig igyekszem elkényeztetni és mindenféle finomsággal kedveskedek neki.
Bár hét közben sem panaszkodhat, mert a váci Aréna étterem menüjén él, ami azért több mint kielégítő.

Ennek a kenyérnek akkora siker van nálunk, hogy egy adag gyakorlatilag egyetlen étkezés során elfogy. A férjem meg is kért, hogy süssek ilyet útravalónak. "Olyan négyet vagy inkább ötöt."
A rozsliszt miatt elég hosszadalmas a folyamat, de megéri. Sőt, akinek beválik a recept süthet kapásból dupla, vagy akár tripla adagot.

30 dkg rétesliszt
10 dkg rozsliszt
35 dkg natúr joghurt
1 ek olíva olaj
1 tk nádcukor
2 tk só
15 g élesztő
1 ág rozmaring

Az élesztőt elmorzsolom a lisztekkel, majd összegyúrom a többi hozzávalóval a rozmaring kivételével. Nedves konyharuhával letakarom és 2-3 órát hagyom, amíg duplájára kel. A rozmaringot megmosom, lecsipkedem a leveleit és felaprítom őket. A tésztát átgyúrom, hozzá adom a felaprított rozmaringot, formázom és sütőpapírral bélelt szögletes kenyérformába teszem. Ismét a duplájára kelesztem a tésztát. A sütőt egy tepsi vízzel együtt, amit az aljába teszek, előmelegítem 240 °C-ra így sütöm 10 percig, majd letekerem a hőszabályzót 180 °C-ra és tovább sütöm 40 percig. Rácsra borítva hűtöm ki.

Megjegyzés: Nem árt ha a joghurt szobahőmérsékletű.