Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: spenót. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: spenót. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. február 20., szerda

Spenótos lasagne és a második hét cukor nélkül

Kép innen

A hét eleje sokkal könnyebb volt, mint a kezdetekkor. Egészen csütörtökig minden jól alakult.
Sajnos a gyerekeink megbetegedtek és nehéz éjszakáknak néztünk elébe. Péntekre az 1 éves babánkat is utolérte valami kórság. Magas láza volt és csak sírdogált. Nem evett, nem ivott, nem aludt. Kimerültem.
A gyerekek háztartási kekszet kaptak a déditől. Amikor már annyira elfáradtam és sajnáltam a babókámat, hogy elsírtam magam, a 2 éves kislányom vigaszul a számba adott egy kekszet. Én meg nem ellenkeztem.

Szombaton következett Lengyel József szegedi 10 000 lájk bulija, ahol csodás desszertasztal várta a vendégeket. Gondoltam csak megkóstolok egyet- kettőt, végül mindenből ettem.
Sőt este húgomék, akik a szállásadóim voltak kötelező sörözésre ítéltek, mivel nagyon ritkán van alkalmunk együtt bulizni. Bevallom egy szóval sem ellenkeztem, inkább élveztem a közös kimenőt.
Másnap pedig egy rendes cukros-tejes kávét is megittam.

A vallomásnak itt vége. Visszatértem a cukormentességre. Ez nehezebb volt, mint gondoltam.

A héten olaszos ételeket ettünk, a férjem kedvéért hús és tojásmentesen. Tejtermékek közül is csak kevés sajtot evett. Ez egy májtisztító kúra előkészületi része volt számára.


A lasagne egy nagyon jól variálható étel. Az én kedvencem a klasszikus bolognai változat, de szeretem a carbonarat és más verziókat is.
Most a férjemre tekintettel egy húsmentes verziót készítettem. A spenót szép zöld színe vitamindússága miatt került bele. Tudjátok "Popey a tendgerész..."

Ebben az ételben azt szeretem legjobban, hogy a hűtőből kivéve éppen olyan finom, mint frissen melegen.

4 főre

25 dkg lasagne tészta
2 ek olíva olaj
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
40 dkg kockázott paradicsom (konzerv)
20 dkg répa
2 szál angolzeller
1 tk só
késhegynyi bors
1 tk bazsalikom levél
25 dkg spenótpüré (fagyasztott, felengedett)
15 dkg parmezán

A zöldségeket meghámozom. A hagymát apróra kockázom, a fokhagymát áttöröm. Olajat hevítek, megpirítom benne a hagymákat.
A répát finomra reszelem, a zellert nagyon apróra kockázom. Hozzáadom a hagymához és átpirítom. Fedő alatt puhára párolom.
Ráöntöm a paradicsomkonzervet, sózom, borsozom beleszórom a bazsalikomot.
Felforralom, majd elzárom alatta a gázt.

A spenótpürét lecsepegtetem.

Hőálló tálba rétegezem. Paradicsomos szósszal kezdek, tésztát rakok rá. Parajkrém következik majd megint tészta. Így folytatom, amíg elfogynak a hozzávalók.
Ideális esetben a tetejére paradicsomos szósz kerül. Parmezánt reszelek rá.


180 fokra előmelegített sütőben nagyjából 30 perc alatt készre sütöm.


2010. április 23., péntek

Spenótos cipó almával


Úgy kezdődött, hogy megláttam a zöldségesnél a friss spenótot és amikor odaértem a polcához megéreztem az illatát ahogy hívogat. Gondolkodás nélkül vettem egy csokorral. Aztán persze jött a fejtörés, mit is csináljak belőle. Ugyanis húgom kívánsága mára borsófőzelék volt, amit meg is ígértem Neki. Szóval az már kötelező volt. Apu oldalast kért, még örültem is, mert az jól megy a borsóhoz szerintem.
Feltétlenül valami olyat szerettem volna készíteni a spenótból, ami köznépszerűségnek örvend majd. Hirtelen eszembe jutott Flat-Cat Ricottás sóskás lepénye (célzott is egy spenótos receptre). Már csak az volt a gondom, hogy nem kaptam ricottát. Aztán eszembe jutott, hogy van itthon egy kevés házi túró. Nagyon finom, omlós és puha süteményt kaptam az átalakítás után.

6 db lesz belőle

25 dkg túró
2 egész tojás ( a túró miatt száraznak tűnt a tészta)
25 dkg liszt
10 dkg spenót
1 csomag porélesztő (7 g)
4 dkg cukor
+1 tojás a kenéshez

A spenótot apróra vágtam. Lusta szakács módjára mindent a kenyérsütőgépbe tettem és beindítottam egy dagasztó-kelesztő programot (nálam ez 1,5 óra). A kész tésztát lisztes kézzel 6 részre osztottam, sütőpapírral bélelt tepsibe tettem. A tetejüket megkentem a (+1) felhabosított tojással és a cipók felének tetejére vékony almaszeleteket nyomtam. 220 fokon 15-20 perc alatt aranyszínűre sültek.