Oldalak
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parmezán. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parmezán. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. május 3., péntek
Zöldborsós-medvehagymás rizotto
Tudom, mindjárt vége a medvehagymaszezonnak. Bár én még láttam szépet a zöldségesnél.
Még gyors megosztom ezt a receptet, mert mi nagyon szeretjük.
A zöldborsós rizotto mint olyan, az egyik legnagyobb kedvencünk. Mivel arboriot már kisebb Tesco-ban is lehet kapni, húsleves pedig szinte mindig van a fagyasztómban.
Sokszor életmentő gyors recept. Főleg olyankor, amikor nem vagyunk itthon délelőtt, vagy elszámolom magam az ebédkészítéssel.
Kevés olyan ételt készítek, ami mellett ott kell állni, de a rizotto a maga 20-30 percével mindig nyerő választás nálunk.
Én itt olajban eltett medvehagymát használtam, de már próbáltam apróra metélt frissel is és az is hihetetlenül finom volt.
A rizottoban a gyorsaságon kívül azt szeretem legjobban, hogy nem lehet elrontani és bármit lehet a rizshez adni ízlés szerint.
Biztosan észrevettétek, hogy nekem ez a becsípődésem. :) Mindig mindent százféleképp szeretnék variálni.
Hozzávalók 2 felnőtt + 2 kicsi gyerek adagja
3 dl arborio rizs
1 l húsleves
1,5 ek vaj
1 ek olíva olaj
1 kis fej vöröshagyma (4 dkg)
0,5 dl száraz fehér bor
7 dkg parmezán
3 dl fejtett zöldborsó (fagyasztott)
2 teáskanál olajban eltett medvehagyma vagy 5 dkg friss apróra vágva
A húslevest felforralom, félre teszem.
A hagymát apróra vágom, üvegesre sütöm az olajon. Hozzáadom a rizst és jól összeforgatom, hogy az olaj minden rizsszemet bevonjon és üvegessé váljon. Ráöntöm a bort és folyamatosan keverem, amíg a rizs beszívja. Merőkanalanként adogatom hozzá a húslevest, mindig addig keverem, amíg a rizs felszívja.
Amikor már majdnem kész, akkor hozzáadom a (fagyott) zöldborsót. A borsónak 2-3 perc elég, tehát tényleg csak a végén érdemes hozzákeverni.
Végül leveszem a tűzről, belekeverem a vajat, a parmezánt és a medvehagymát. Beállítom a sűrűségét húslevessel vagy, ha elfogyott, vízzel.
2013. február 20., szerda
Spenótos lasagne és a második hét cukor nélkül
![]() |
| Kép innen |
A hét eleje sokkal könnyebb volt, mint a kezdetekkor.
Egészen csütörtökig minden jól alakult.
Sajnos a gyerekeink megbetegedtek és nehéz éjszakáknak néztünk elébe. Péntekre
az 1 éves babánkat is utolérte valami kórság. Magas láza volt és csak
sírdogált. Nem evett, nem ivott, nem aludt. Kimerültem.
A gyerekek háztartási kekszet kaptak a déditől. Amikor már annyira elfáradtam és sajnáltam a babókámat, hogy elsírtam magam, a 2 éves kislányom vigaszul a számba adott egy kekszet. Én meg nem ellenkeztem.
Szombaton következett Lengyel József szegedi 10 000 lájk bulija, ahol csodás desszertasztal várta a vendégeket. Gondoltam csak megkóstolok egyet- kettőt, végül mindenből ettem.
Sőt este húgomék, akik a szállásadóim voltak kötelező sörözésre ítéltek, mivel nagyon ritkán van alkalmunk együtt bulizni. Bevallom egy szóval sem ellenkeztem, inkább élveztem a közös kimenőt.
Másnap pedig egy rendes cukros-tejes kávét is megittam.
A vallomásnak itt vége. Visszatértem a cukormentességre. Ez nehezebb volt, mint gondoltam.
A gyerekek háztartási kekszet kaptak a déditől. Amikor már annyira elfáradtam és sajnáltam a babókámat, hogy elsírtam magam, a 2 éves kislányom vigaszul a számba adott egy kekszet. Én meg nem ellenkeztem.
Szombaton következett Lengyel József szegedi 10 000 lájk bulija, ahol csodás desszertasztal várta a vendégeket. Gondoltam csak megkóstolok egyet- kettőt, végül mindenből ettem.
Sőt este húgomék, akik a szállásadóim voltak kötelező sörözésre ítéltek, mivel nagyon ritkán van alkalmunk együtt bulizni. Bevallom egy szóval sem ellenkeztem, inkább élveztem a közös kimenőt.
Másnap pedig egy rendes cukros-tejes kávét is megittam.
A vallomásnak itt vége. Visszatértem a cukormentességre. Ez nehezebb volt, mint gondoltam.
A héten olaszos ételeket ettünk, a férjem kedvéért hús és
tojásmentesen. Tejtermékek közül is csak kevés sajtot evett. Ez egy májtisztító
kúra előkészületi része volt számára.
Most a férjemre tekintettel egy húsmentes verziót készítettem. A spenót szép zöld színe vitamindússága miatt került bele. Tudjátok "Popey a tendgerész..."
A répát finomra reszelem, a zellert nagyon apróra kockázom. Hozzáadom a hagymához és átpirítom. Fedő alatt puhára párolom.
Ráöntöm a paradicsomkonzervet, sózom, borsozom beleszórom a bazsalikomot.
Felforralom, majd elzárom alatta a gázt.
Ideális esetben a tetejére paradicsomos szósz kerül. Parmezánt reszelek rá.
180 fokra előmelegített sütőben nagyjából 30 perc alatt készre sütöm.
Címkék:
cukormentes,
kihívás,
lasagne,
paradicsom konzerv,
parmezán,
répa,
spenót,
zeller
2013. február 15., péntek
Minestrone
Ha én levest főzök, akkor a vagy krémlevest készítek vagy valami nagyon tartalmasat. Ezt úgy kell érteni, hogy egészen konkrétan megáll benne a kanál.
Erre jó példa a babgulyás. Egyszer a férjem felügyelt a levesre, amíg én valamit elintéztem. Szorgosan kóstolta is. Mire visszaértem a konyhába, közölte, hogy a hús majdnem jó, tehát hamarosan ehetünk. Csak csodálkozott, amikor én közöltem, hogy még teszek bele krumplit, babot és csipetkét is. :)
Ez a leves pedig a kedvenceim közé tartozik, mivel bármilyen zöldséget bele lehet főzni. Egy tipikus, mi van a kamrában étel. Ez a recept pedig a mi kamránk pillanatnyi állapotát mutatja be. :)
A gyerekek is imádják, mert nagyon változatos. Mindig találnak benne valamit, ami "ehető". Mert mindent még egy 4 éves sem piszkál ki a tányérjából. :)
Erre jó példa a babgulyás. Egyszer a férjem felügyelt a levesre, amíg én valamit elintéztem. Szorgosan kóstolta is. Mire visszaértem a konyhába, közölte, hogy a hús majdnem jó, tehát hamarosan ehetünk. Csak csodálkozott, amikor én közöltem, hogy még teszek bele krumplit, babot és csipetkét is. :)
Ez a leves pedig a kedvenceim közé tartozik, mivel bármilyen zöldséget bele lehet főzni. Egy tipikus, mi van a kamrában étel. Ez a recept pedig a mi kamránk pillanatnyi állapotát mutatja be. :)
A gyerekek is imádják, mert nagyon változatos. Mindig találnak benne valamit, ami "ehető". Mert mindent még egy 4 éves sem piszkál ki a tányérjából. :)
1 l víz
1 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 darabka parmezánhéj
1 db cukkini
3 db krumpli
2 db répa
25 dkg csiperke gomba
40 dkg kockázott paradicsom (konzerv)
10 dkg gyöngybab
egy babérlevél
só
bors
A zöldségeket meghámoztam, felkockáztam. Felöntöttem vízzel, megfűszereztem, beletettem egy babérlevelet. Hozzáöntöttem a paradicsom konzervet és a babot, beletettem a parmezánt. Közepes lángon, forrástól számítva kb. 1 óra alatt készre főztem.
Tálaláskor megszórtam reszelt parmezánnal, friss kenyeret kínáltam hozzá.
Címkék:
bab,
babérlvél,
cukkini,
csiperke,
fokhagyma,
krumpli,
paradicsom konzerv,
parmezán,
répa,
vöröshagyma
2012. szeptember 25., kedd
Karfiolos rizotto besamellel
Régi képek 4.
fél fej karfiol
3,5 dl zöldségleves
12 dkg rizottórizs
0,5 dl száraz fehérbor
só, bors
1 ek olaj
1 ek vaj
1 ek kemény sajt (parmezán, pecorino stb.)
A karfiolt megmostam rózsáira szedtem, minél apróbbakra. Egy serpenyőben az olajon fedő alatt pár percig pároltam a karfiolt, kiszedtem egy tálba, majd a helyére öntöttem a rizst és pár percig pirítottam. Felöntöttem a borral. Amikor a bor elpárolgott/felvette a rizs elkezdtem merőkanalanként hozzáadni a zöldséglevest. Közben gyakran megkevertem. Amikor a rizs haraphatóra főtt, belekevertem a karfiolt, vajat, sajtot, sót és borsot. Azonnal forrón tálaltam.
2012. május 23., szerda
Aszalt paradicsomos tarhonya
Szabadka és a piac. Tőlünk 100 km. A határon elég egy személyi igazolvány.
Anyukám már úgy egy éve tervezi, hogy kimegy a szabadkai piacra vásárolni. Nade apu nem egy egyszerű eset, neki mindig dolga van. Főként lovazik. Így hárman mentünk húgommal.A kinti piac hatalmas. Lehet fizetni forinttal és néha még jobban is jár az ember, mint a dinárral.
Van a piacon pénzváltó.
Általában az árak az itthoninak a fele, de nem a butik, hanem a kínai árakhoz képest.Ruhából van a legtöbb, de szinte bármit meg lehet kapni. Gyermekjátéktól a babakocsiig, csillártól a konyhafelszerelésig.Érdemes korán indulni, mert könnyű ottfelejteni magunkat. És mert a határon reggel kevesen vannak.
Mostanában az egyik kedvencünk lett ez a rizottó módra készülő tarhonya.
Még Eszter is kínosan ügyelt rá, hogy egy szemet se kanalazzon a földre belőle.
A receptről pedig.
Gyors, egyszerű, olcsó. Mi kell még? Hát folyamatos kevergetés!
Hozzávalók
2 főre
1 kis fej (kb. 4 dkg) vöröshagyma
1 evőkanál olíva olaj
20 dkg tarhonya
7 dl húsleves
0,5 dl száraz fehérbor
5 dkg aszalt paradicsom
5 dkg parmezán sajt
A húslevest felmelegítem, az sem baj ha forr egy kicsit. Felaprítom az aszalt paradicsomot 2 - 3 mm - es darabokra. A hagymát apróra vágom és a kanálnyi olajon megdinsztelem. Hozzáadom a tarhonyát és kicsit megpirítom. Felöntöm borral és addig kevergetem kis lángon, amíg a tarhonya beszívja. Ekkor elkezdem merőkanalanként hozzáadni a húslevest, közben kevergetve várom, hogy beszívódjon. Amikor a húslevesnek kb. a felét elhasználtam, beleszórom az aszalt paradicsomot. Folytatom a húsleves adagolását és a keverést. A végén, amikor már levettem a tűzről hozzákeverem a sajtot. Azonnal tálalom.
Címkék:
aszalt paradicsom,
parmezán,
tarhonya
2012. április 5., csütörtök
Tonhalas-aszalt paradicsomos tészta és az egér
Hát ma délelőtt olyan meglepő élményem volt, amit nem kívánok senkinek. Pedig sokan átélték már.
Éppen az ebédlőben voltam, mert Eszter befejezte a reggelit. Barni mondott valamit a konyhában. Odapillantottam, és egy egér nézett rám szemből, pont a férjem mellől.
A további forgatókönyv a szokásos. Én sikítok, az egér pedig beszalad a tűzhely és a mosogatószekrény közé. Na itt kaptam végtaglágyulást. Persze, Barni rögtön rám szólt, hogy ne visítozzak, majd hoz ragasztót. Ezzel el is ment.
SOS hívtam anyukámat "Most mit csináljak?". Közben a rágcsáló felment a pultra, ami újabb sikítást eredményezett részemről, az egérke meg visszaugrott a szekrény mögé.
Kedves szülőm rögtön ott termett, ugyanis éppen biciklivel indult valahová. Ellátott jótanácsokkal, miközben segített Esztert tisztába tenni. Ugyanis a kiscsajt ijedtemben nem öltöztettem fel, így bekakilt a szőnyegre.
Oké, gyerek tiszta, szőnyeg tiszta, Anyu elment. Én pakolok, mint az őrült. Fertőtlenítem a pulton található olajos üveget, borsszórót.
Várom a ragacsot.
Beteszek egy adag mosást. Azaz csak betennék, mert fura hangokat hallok a mosókonyhában.
Újabb sikítás. Igen. Ott az egér.
Összeszedem magam és elkezdek kipakolni a mosókonyhából. Kiteszem a mosóport, öblítőt, szennyeskosarat. Közben a cincogó többször visszaijed, bebújik a mosógép alá.
Már csak a mosómasina van bent. Én meg csőre töltött partvissal várom az apró, nem kívánt vendéget.
Jön is, de visszariad. Ezt még további egy órán át játsszuk. Közben többször odacsapok. A padlónak.
Végre megérkezik a felmentősereg. Éppen időben, már mindenem elgémberedett.
Barni jókora darab kartont beragasztóz, elindítja a mosógépet. Az egér szalad. Ragad. Barna üt. Egér kábul. És megvan, mehet ki a macskáknak.
Még mindig hallom, ahogy megy. Megriadok a lebbenő függöny sarkától. De már kezdek megnyugodni.
Anyu azt mondta valószínűleg nincs több.
Frissítés: Azóta megfialt a padláson a szomszéd macskája. Ergo, valószínűleg onnan nem jön több egér.
Most a tészta. Roggyant idegállapotomban illetve az egérvadászat miatti időhiányban változtattam az ebédtervezeten. Így most csak ez a nagyon gyors tészta készült ebédre. Igazán szeretjük, sokszor készül.
4 főre
500 g tészta, most nálam spagetti
3 gerezd fokhagyma
185/130 g-os tonhalkonzerv, olajban eltett
3 púpos ek tejföl
5 dkg aszalt paradicsom
só, bors
1 nagy marék reszelt parmezán
A tésztát bő, sós vízben kifőzöm, leszűröm, folyó vízzel leöblítem.. Közben megpucolom a fokhagymát és áttöröm. Egy kis nyeles edénybe teszem az olajos tonhallal együtt. Amikor felmelegedett hozzáadom a tejfölt és a kb. fél centisre vágott apróra vágott aszalt paradicsomot. Megszórom egy késhegynyi borssal, kis csipet sóval. Összemelegítem, de nem forralom fel. Leveszem a tűzről és belekeverem a parmezánt.
Címkék:
aszalt paradicsom,
parmezán,
tejföl,
tészta,
tonhal
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







