Oldalak

2013. augusztus 16., péntek

Sárgadinnye sorbet



Van itt a közelünkben, olyan 300 m-re, egy dinnyés.
Éjjel-nappal nyitva tart, az árusok pedig értenek a dinnyéhez. Legalábbis nekem eddig finom, érett gyümölcsöket választottak. Szívesen feleznek, negyedelnek, sőt kóstoltatnak.
Legutóbb elkövettem azt a hibát, hogy én magam választottam sárgadinnyét, ahelyett hogy az eladóra bíztam volna. Meg is lett az eredménye. Egy rossz ízű, túlérett darabot hoztam haza.
Akkor jutott eszembe, hogy cukorral talán még lehet rajta segíteni. Ezért aztán felkockáztam, tálcára raktam és betettem a fagyasztóba. Pont, mint a banánfagyit. Csodás hűsítő lett belőle!

1 liter sorbet

80 dkg sárgadinnye (héj és mag nélkül)
5 evőkanál cukor

A sárgadinnyét kettévágtam, kikapartam a magját. Cikkekre szeltem, kivágtam  a húsát és felkockáztam. Tálcára terítettem és betettem a fagyasztóba. 2 óra múlva kivettem. Aprítógébe tettem, rászórtam a cukrot és addig járattam a gépet, amíg mindenütt egyforma szemcseméretű kását kaptam.
Hűtött tányérkákban szervíroztam.

2013. augusztus 14., szerda

Mogyorós keksz

Ezt a kekszet Ötvös Zsuzsannának készítetten, a Praliné Paradicsom blog szerzőjének.

De kezdjük az elején.

Van a férjemnek egy nagyon kedves jó barátja, aki most töltötte be a 30. életévét.
Ebből az alkalomból a menyasszonya szervezett egy meglepetés köszöntést a számára, ahová minket is meghívott. Nagyon örültön neki. Azonnal szervezkedni kezdtünk. Mert 3 gyereket nem olyan egyszerű ám egyszerre lepasszolni. Főleg úgy, hogy ugyan azon a napon anyukámék is elutaztak. Ráadásul Isaszegen leptük meg az ünnepeltet, így nem csak arról volt szó, hogy elugrunk a város másik felébe, ahonnan bármikor haza tudunk ugrani, ha szükséges. Végül húgom és a párja voltak a bátrak, akik vállalták a gyerekeinket a majdnem 24 órára.

Közben a facebook-on volt egy kekszes játék, amit Ötvös Zsuzsi nyert meg. Mivel ő éppen Pesten volt, mi meg a közelbe voltunk hivatalosak, hozzá is elvittük a nyereményt.

Így szombaton délelőtt indultunk a fővárosba. Kora délután érkeztünk Zsuzsihoz. Ő éppen nyakig volt a bonbonkészítésben. Méghozzá nagy üzemben, mert vasárnap ő is szerepelt a Street Food Show blogos szekciójában. Zsuzsit egy szerencsés véletlen folytán Libor Mária egyik kenyeres délutánján ismertem meg. :)
Öröm volt újra találkozni vele, főleg úgy, hogy a férjem is nagy csodálója a bonbonjainak.
Egy fantasztikus epres-levendulás limonádéval kínált bennünket, ami nagyon üdítő volt a nyári forróságban.
Voltunk olyan szerencsések, hogy megkóstolhattuk a Street Food Show-ra készült bonbonokat is, ráadásul kaptunk ajándékba egy pufisünös hűtőmágnest is. :)

A következő állomás már Isaszeg volt.
Úttalan utakon jutottunk a kempingbe, ami egy horgásztó partján fekszik. Körös körül hegyek és erdők. Csodás táj.
Megérkezve azért megkérdeztük, jó helyen járunk-e. Erre megszólalt egy srác, hogy ő is a bulira jött. Bemutatkoztunk. Na az volt a nap első poénja. Ugyanis kiderült, hogy ő a testvérem párjának az unokatesója. Rögtön elmeséltük, hogy az unokabátyja vigyáz most a gyerekekre. Fel is hívta rögtön a rokont, átadta nekem a telefont. Nagy csend lett a vonal végén, amikor én szóltam bele a készülékbe. Utána meg nagy nevetés. :)
Közben szépen sorban megérkezett az összes vendég. Legvégül az ünnepelt, bekötött szemmel.
Volt nagy meglepetés, amikor lekerült a kendő.
Nagy nevetések közepette mesélte, hogy mikre számított. A munkatársai segítettek az elterelésben, ezért azt hitte repülővel mennek valahová. Mivel tudta, hogy be lesz kötve a szeme, egyik nap kiautózott  a reptérre, hogy tudja kb. mennyi idő alatt ér oda. :) A másik nagy poén az volt, amikor elmutogatták milyen nehéz is bekötött szemmel beülni egy autóba.
Mivel a vendégek között van egy remek cukrász, természetes volt, hogy ő hozta a tortát. Nem is akár milyet. Az ünnepelt és a meghívottak fotói díszítettét. Természetesen a szülinapos kedvencét, Eszterházyt.
Egy nagyon jó nap volt. :)

Még meg kell említenem a tesómék bébiszitteri "munkáját" is! A gyerekeink nem győzték mesélni, milyen klassz volt velük. Húgomék pedig annyira figyelmesek voltak, hogy nem csak a gyerekekkel, hanem a rendrakással, mosogatással stb.-vel is elbántak. Köszi, köszi, köszi!

20 dkg bokormogyoró
6 dkg vaj
1 dl cukor
1 nagy tojás

200 fokon 10-12 perc

Banánfagyi



Ez a világ leges legegyszerűbb fagylaltja!
Bár most éppen végre kissé lehűlt a levegő, azért én megosztom ezt a nagyon fonom fagyi receptet.
Claire Robinson tévéműsorából merítettem az ötletet. Ő tovább ment és tett még bele mézet és mogyoróvajat is. Nekem éppen egyik sem volt itthon, és különben sem szerettem volna rögtön az első adagot ízesíteni. Legközelebb azért étcsokoládéból készült ganache krémmel fogom márványozni, mert nálam a csoki és a banán együtt örök kedvenc.
Frissen a legjobb, de ha tálalás előtt 10 perccel kivesszük a fagyasztóból, már lehet szedni belőle.

Kb. 1 l vagyis 15 gombóchoz

5 db érett banán

Meghámozom a banánokat és ujjnyi vastag karikákra vágom. Egy tálcára rakosgatom a karikákat szépen sorban, úgy, hogy lehetőleg ne érjenek össze, majd beteszem a fagyasztószekrénybe. 2-3 óra múlva kiveszem a fagyott banánokat. Aprítógépbe teszem és addig járatom a gépet, amíg teljesen homogén masszát nem kapok. (Érdemes rövid szüneteket tartani közben, nehogy leégjen a gép motorja.)
Máris kész a habos könnyű fagylalt.

2013. augusztus 11., vasárnap

Három frissítő jeges ital



Kánikula, hőségriadó.
Ezek a szavak jellemzik az elmúlt napokat. Valahogy túl kell élni! Ezért nem győzöm gyártani a jégkockákat.
A napom rögtön jeges kávéval szoktam indítani. A következő teendőm pedig a limonádé készítés, narancsfacsarás, hogy reggelire hűvös legyen az innivaló. Én a gyerekek miatt nem teszem be éjszakára, csak 1-2 órára.


Fügefa levél szörp

Krisztinél láttam egy szerintem nagyon különleges ital ötletet. Méghozzá a füge levél szörpöt. A héten őszibarackból készítettem befőttet, és kimaradt kb. fél liter cukorszirup. Gondoltam kipróbálom ezt a rendhagyó hűsítőt. Persze az enyém nem lett olyan szép zöld, viszont rájöttem, hogy a barack és a füge levél jól passzol egymáshoz.
A férjem a saját adagját felöntötte még 3 cl vodkával is. ;)

0,5 l cukorszirup a barack felöntőlevéből
5 nagy füge levél
víz
jég

A fügefa leveleket durvára aprítom, beleszórom a langyos cukorszirupba és összeturmixolom. Fél órát állni hagyom, majd leszűröm.
A szörpöt felöntöm vízzel és teszek bele egy marék jégkockát.


Gránátalmás narancsital

A következő egy narancsos frissítő. Én személy szerint télen-nyáron imádom a frissen facsart narancslét. Vettem is egy elektromos facsarót. Ezt most egy kevés gránátalma sziruppal bolondítottam meg illetve a felnőttek poharába került egy kevés Campari is.

Egy 0,5 literes long drinkes pohárba

jég
4 dl narancslé (frissen facsart vagy 100 %-os)
2 tk Grenadine vagy más gránátalma szirup
2 tk Campari

Egy hosszú pohárba teszek néhány jégkockát, ráöntöm a Grenadinet, és felnőtteknek a Camparit.
Végül felöntöm narancslével.


Citromfüves limonádé

Utoljára pedig a klasszikus limonádét fűszereztem meg egy kis citromfűvel. Talán nem meglepő párosítás. Nagymamám kertjében mindig volt citromfű, így én már egészen kicsi koromban megismerkedtem ezzel a nagyszerű gyógy- és fűszernövénnyel. Volt, hogy csak téptem egy levelet és megdörzsöltem, hogy érezzem az illatát, vagy elrágcsáltam. Nagyon finom különleges aromát ad, még egy egyszerű limonádénak is.

2 l limonádéhoz

1 nagy citrom leve
3 púpos evőkanál cukor
4 ág citromfű
2 l víz
jég

A citrom levét kifacsarom egy kancsóba, hozzáadom a cukrot és elkeverem. A citromfű leveleit leszedem és a két tenyerem között erősen megdörzsölöm. Beleszórom a citromos cukorba, végül felöntöm vízzel.
Egy pohárba jégkockákat teszek, arra öntöm a limonádét.