Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karaj. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karaj. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 10., szerda

Ribizlivel töltött karaj


Mostanában olyat "játszunk" hogy megkérem a férjem hozzon be húst a fagyasztóból. Viszont azt ő dönti el, hogy milyet. Én pedig kitalálom mit és hogyan készítek belőle.
Persze az öteletlésben ő is részt vehet, ha akar. Mit nem mondjak látszik, hogy ő is tanul a blogolásnak hála.
Tegnap este például egy remek tejfölös-almaecetes hagymasalátát csinált a vacsorához. Nekem semmi közöm nem volt hozzá. Meg is lepett.

Visszatérve a töltött karajra.
Eredetileg áfonyával szerettem volna tölteni a húst, de rá kellett jönnöm, hogy tévedtem, a fagyasztómban ribizli van. Sebaj, gondoltam, ez is jó lesz. Végül még egy ribizliragut is készítettem mellé és szerintem nagyon izgalmas kombináció lett.

75 dkg sertéskaraj csont nélkül
30 dkg ribizli (fagyasztott)
1 ek só
bors
0,5 dl száraz fehér bor
1 ek vaníliás cukor (házi bourbon)

A karajt lehártyázom, éles késsel, centi vastagon, csiga alakban szétvágom, hogy ki tudjam teríteni egy lapba. (Ez így érthető?) Fél centi vastagra klopfolom és mindkét oldalát bedörzsölöm sóval, borssal.
A ribizliből 25 dkg-ot a hús egyik rövidebbik szélére halmozok és az egészet feltekerem. Konyhai spárgával összekötözöm, a végeit megtűzöm fogpiszkálóval.
Forró teflonserpenyőben, 1 ek olajon, nagy lángon körbepirítom. 160 fokra előmelegített sütőben 30-40 percet sütöm. Ha kész, szeletelés előtt 5 percig hagyom pihenni, közben leszedem a kötözőspárgát.

A maradék 5 dkg ribizlit, a hús pirítására használt, serpenyőbe teszem. Nem kell elmosni! Felöntöm borral és  hozzáadom a vaníliás cukrot. Összeforralom és forrón a hússzeletekre kanalazom.

2012. október 1., hétfő

Almaecetes tejfölös karaj


Ezt a receptet, nem titkoltan, Gabah Balzsamecetes-mascarppnés karaja ihlette.
Mivel indokoltan sokszor készül nálunk, gondoltam megpróbálok más ízekben, hasonló állagot elérni. Sikerült egy igazán üde, savanykás ízű húst és szaftot produkálnom, ami osztatlan sikert aratott kicsik és nagyok körében.

4 felnőtt adag

8 szelet karaj (csont nélkül, nagyjából 70 dkg)
1 fej vöröshagyma
2 nagy gerezd fokhagyma
2 evőkanál olíva olaj
1 tk szárított majoranna
8 db szegfűbors
1 dl almaecet
6 púpos evőkanál tejföl (kb. 100 g)

A karajszeleteket kicsit kiklopfolom, de csak annyira, hogy minden szelet fél centi vastag maradjon. Közben a szeletek mindkét oldalát megsózom.
A hagymát félfőre vágom és hajszálvékony szeletekre vágom. A fokhagymagerezdeket megpucolom és kés élével rácsapva meglapítom. egy nagy (30 cm átmérőjű), fedeles teflonserpenyőben felforrósítom az olajat és beledobom a fűszereket a hagymával. Mikor a hagyma üveges, félretolom, és a húsok mindkét oldalát 2-2 perc alatt körbesütöm. Egymás mellé rendezem a húsokat, felöntöm almaecettel, ráteszem a fedőt és teljesen puhára párolom.
Amikor a hússzeletek puhák, kiveszem őket a serpenyőből. A hús szaftjához keverem a tejfölt és felforralom. Visszateszem bele a húsokat, jól elkeverem.

2012. január 13., péntek

Balzsamecetes-mascarponés karaj


Szóval ritkán ismétlek a rántottánál és a tejbegríznél bonyolultabb ételeket, de ezt havonta egyszer muszáj elkészítenem közkívánatra.
Ezt a receptet pedig szinte szóról szóra be is tartom. Annyiban térek csak el tőle, hogy mivel most sajnos nincsenek friss zöldfűszereim, én szárítottat használok, amit nem veszek ki. :)
Ráadásul ez a recept igazán jól áll az új tapadásmentes edényeimnek.
Mi most mézzel megcsorgatott édes almával ettük.

Muszáj a mézről is szólnom! A piacon vettem egy helyi kistermelőnél egy üveg repce és egy vegyes mézet. A repce sűrű fehér és selymes. A vegyesnek pedig különleges, karamelles (Barna szerint juharszirupra hajazó) mellékíze van. ilyet még soha nem kóstoltam. Szóval, ha valaki találkozna az orosházi Bere Szabolccsal, feltétlen vegyen tőle egy üveggel!