Oldalak

2010. november 17., szerda

Kakukkfüves csirkemell párolt-sült burgonyával

Az egész úgy kezdődött, hogy a szombati nagybevásárlásnál végre megint tudtam venni szép konyhakerti fűszernövénykéket. Név szerint kakukkfű, rozmaring, menta és bazsalikom. Volt nekem régebben is konyhakertem, de a bazsalikom tetves lett és nem tudtam megmentni a mentát meg kiültettem a kertbe és a költözésnél ott hagytam anyukámnál. Szóval most rátaláltam ezekre a fűszernövényekre és rögtön utánaolvastam, hogy mind a négy nagyon szeret a tűző napon. Így megnyugodtam, hogy a legnaposabb ablakban jó lesz nekik, ahová eredetileg tettem őket. Aztán megnéztem a vízigényt. A mentát és a bazsalikomot heti kétszer-háromszor, míg a kakukkfüvet és rozmaringot elég hetente egyszer locsolni. Szóval most élvezem, hogy friss fűszereket használhatok és nem csak szárítottat.
Volt egy csirkemell a hűtőben, amit tegnap olvasztottam ki és nem akartam visszafagyasztani (mert az különben sem tanácsos). Még akkor eldöntöttem a következő nap megesszük. De mit is csináljak belőle? Most lehet, hogy viccesen hangzik, de éjjel álmot láttam. Álmomban pedig a csirkemellre kakukkfű ágacskákat tettem és úgy sütöttem meg. Reggel eldöntöttem, hogy beteljesítem a jós erejű álmot, így született a mai ebéd. :)

egy nagyobb csirkemell filézve
só, bors
5 gerezd fokhagyma
6-8 ág friss kakukkfű
étolaj
fejenként 3-4 közepes méretű burgonya (nekem ez most 8 db volt)

A csirkemellet megmosom, ha kell lehártyázom és ketté vágom. Mindkét oldalát enyhén sózom, borsozom, hőálló tálba fektetem. A fokhagyma gerezdeket megszúrom egy kés hegyével és a csirke mellé teszem a tálba. Annyi olajat öntök a csirke alá, hogy egy harmadáig lepje(?). A csirkemellre ráteszem a kakukkfüvet. Alufóliával lefedem és 180 fokra elmelegített sütőbe teszem, kb 30 perc alatt sül meg.
Amíg a csirke sül elkészítem a köretet. A burgonyát megmosom, megpucolom, szalmára vágom. Egy vastag aljú edénybe olajat öntök, rá teszem a krumplit és kissé átforgatom, aztán fél-egy deci vízben fedő alatt megpárolom.
Amikor a csirke kész kiveszem a tálból a fűszerekkel együtt és a helyére teszem a krumplit. A burgonyát jól átkeverem, hogy a hósos-fűszeres szaft me
gízesítse és beteszem a forró sütőbe kb 10 percre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése