Oldalak

2011. január 11., kedd

Eltűntem

Figyelmeztetés: hosszú litánia következik, sok nyavalygással.

Karácsony előtt kezdődött az egész egy őrületes betegségsorozattal. Először Szilárd lett köhögős, aztán mikor meggyógyult Eszter is ugyanúgy. Ekkor, azt hittem végre mindenki egészséges. De sajnos Szilárdom ekcéma jelent meg, amit szintén sikerült legyőzni. Ez már három hét betegeskedés volt. Na ezek után jött a non plusz ultra. December 23-án 39,4 oC-os lázzal feküdtem egész nap. Végül Szentestére én is rendbejöttem nagyjából, de a két ünnep között én is köhögni kezdtem (ezt még mostanáig sem sikerült teljesen kikúrálni).

A férjem pedig most Vác mellett dolgozik, cirka 250 km-re tőlünk. Ez jó, mert épp egy vállalkozást indít be ráadásul vezető pozícióban van a cégnél. De nekünk kicsit nehéz is. Két gyerekkel egyedül a vizsgaidőszak közepén (mert nekem még az is van)…
A vizsgákkal meg amúgy is nagy bajban vagyok. Mivel épp szeptemberben szültem, ezért ebben a félévben nem voltam előadásokon. Van már pár sikertelen vizsgám sajnos (ilyen korábban nem fordult elő velem), az órai anyagok hiánya miatt. De biztos vagyok benne, hogy az UV-k sikerülnek majd.

Szóval mostanában nem főzök. Semmit az égvilágon. Az idén elsején csináltam egy finom újévi menüt, de azóta nem igazán jártam a konyhában.
Legfőbb ok, hogy nincs kinek főzni. Szilárd az óvodában eszik, a férjem nem jár haza (még enni se), Eszter csak anyatejet eszik a majdnem 4 hónapjával. :)
Most felmerülhet a kérdés, hogy én mit eszek. A titok az imádnivaló anyukák gondoskodása. Egyik héten anyukám hozza az ebédet, máskor meg anyósom lát el finom falatokkal.

A legnagyobb hátrány a blogot éri e téren, mert ide most nem kerül fel semmi februárig. Bár nem lepődnék meg, ha nyárig igen vérszegény maradna, mert tavasszal meg (terveim szerint) szakdolgozatot írok, államvizsgázok.

Ennyi az oka az eltűnésemnek. Jövő hónapban jelentkezek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése