Oldalak

2012. november 18., vasárnap

Vaníliás muffin


Ez egy édes alapmuffin. Semmi különleges nem lenne benne, ha nem az én két szép és ügyes gyerekem díszítette volna őket. Mert valamit mindig ki kell találni. Úgy gondoltam ezúttal ne csak nézni, hanem enni is lehessen.
Ráadásul nem árt, ha a gyerekeket minél hamarabb bevonjuk a konyhai sütés-főzésbe. Élvezik, tanulnak, fejlődnek és a kreativitásukat is ki tudják bontakoztatni. Így látják, miből lesz az ebéd vagy a desszert, hogyan változnak az alapanyagok étellé.
Mindig nagy örömmel jönnek segíteni, bármit készítek. Imádnak összeönteni, belekeverni vagy éppen a tálba pakolni összetevőket. Gyúrnak, nyújtanak és kenőkéssel vágnak. És természetesen mindent megkóstolnak nyersen.
Az őszinteséghez hozzá tartozik, hogy én meg takarítok. Tehát csak akkor főzök a gyerkőcökkel, amikor van rá időm és türelmem. Szerencsére általában van. :)

12 muffin

25 dkg liszt
két és fél teáskanál sütőpor
fél teáskanál szódabikarbóna
12,5 dkg cukor
1 tojás
1 evőkanál házi vaníliás cukor
80 ml olaj
2,5 dl joghurt

Előmelegítem a sütőt 180 fokra. Összekeverem a lisztet a sütőporral és a szódabikarbónával. Külön tálban kikeverem a tojást a cukorral és vaníliás cukorral, majd hozzá adom a joghurtot és az olajat. A lisztes keveréket hozzáforgatjuk a tojásoshoz. (Nem kell nagyon keverni, csak amíg a lisztes keverék átnedvesedik. )A masszát papírkaszlival bélelt muffin formába töltöm (minden mélyedést max. 3/4-éig). 20-25 perc alatt kisütöm.
A papírt csak a hideg muffinokról lehet teljesen lehúzni, melegen nagyon sok tészta beleragad.

Máz
1 tojás fehérjét összekeverek
15 dkg porcukorral

A kihűlt muffinokat a mázba mártom és megszórom dekorcukorral vagy dióval vagy mogyoróval stb. amit éppen megkívánok. hagyom a mázat keményre dermedni.
(Lehet díszíteni tejszínhabbal vagy habcsókkrémmel is.)

Én legalább dupla adagot szoktam készíteni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése